Az eredeti szövegkönyvet Eugène Scribe (1791–1861) írta. A dráma megtörtént esetet dolgoz fel: a francia forradalom hatására Svédországban kialakult állapotok egyik megrázó eseménye volt, hogy 1792-ben Ankerströhm kapitány a stockholmi operaházi álarcosbálon lelőtte III. Gusztáv svéd királyt. Scribe fantáziadús történetet gyártott a tragédia köré, melyet Daniel-François-Esprit Auber francia zeneszerző 1833-ban zenésített meg először, de műve hamar feledésbe merült. Antonio Somma és Francesco Maria Piave átdolgozta a librettót Verdi számára. A kitűzött nápolyi premier előtt néhány nappal Felice Orsini (sikertelen) merényletet követett el III. Napoleon, francia császár ellen. A vádlottak padján szót emelt az itáliai zsarnokok ellen, szavainak pedig akkora visszhangja kelt, hogy Ferdinánd nápolyi király megrémült Az álarcosbál várható hatásától, és csak átírt szöveggel engedte volna színpadra az operát. Verdi nem volt hajlandó változtatni annál többet, minthogy a cselekményt Stockholm helyett Bostonba helyezte, és a római operaháznak adta át a bemutató jogát.

• Első felvonás •

Nyitány: komor, vészjósló dallamokba ágyazva jelenik meg Ricardo szerelmi motívuma. Ha semmit nem tudunk a történetről, sejthetjük azért, hogy tragikus végű szerelem is lesz a darabban. A nyitány után szünet nélkül indul a bevezető kórus.

Jelenet kórussal: terem Richard gróf bostoni kormányzó palotájában. A reggeli audienciára várakozók közt az összeesküvők is elvegyülnek. A kormányzó népszerű, de egyesek szerint gyilkosságok száradnak lelkén, ezért merényletet készülnek elkövetni ellene. Richard gróf lelkiismeretesen akarja szolgálni az igazságot, odafigyel az elé terjesztett ügyekre és törődik vele, hogy senkit ne érjen méltatlanság. Oscar, az apród átnyújtja neki a másnapi álarcosbál vendéglistáját. A kormányzó átnézi, s örömmel látja, hogy szerelme, titkárának felesége, Amelia is jelen lesz a bálon, és láthatja őt. A körülötte álló hivatalnokok és nemes urak nem is sejtik, hogy romantikus érzései miatt gondolkodott el maga elé merengve uruk, jóhiszeműen feltételezik, hogy az állam dolgainak korrekt ügyvitele  miatt gondterhelt. Az összeesküvők visszavonulnak.

Rövid tenor-bariton kettős és bariton ária: René, a titkár jön be, s észreveszi a kormányzón a gondterhelt őrlődést. Kérdezi, mi bántja, s egy percre meg is rémíti azzal, hogy tudja ám, mi bántja, de kiderül, René arra gondolt, a kormányzó életveszélyben érzi magát, ez nyomasztja. A titkár már neveket is tudna mondani, ki jöhet szóba, mint összeesküvő, de Richard nem akarja őket hallani. René hűséges főnökéhez, nem csak munkakapcsolat köti össze őket, hanem barátság is. A titkár fokozottan aggódik a kormányzó életéért, mert halála esetén a népet is nagy veszteség érné.

Jelenet: a főbírót jelentik be. Egy száműzetési kérelmet jött benyújtani egy néger jósnő ellen, aki állítólag az ördöggel cimborál és rossz hatással van a közösségre. Oscar is tud a jósnőről, de ő hírétől el van ragadtatva, lelkesedik érte, s csodálja, milyen nagy ügyfélköre van, akik hozzá járnak tengerreszállás előtt kikérni jóslatait, lányok szerelmi ügyekben, s a jósnő varázsereje az ördöggel való kapcsolatában áll. A kormányzónak kreatív ötlete támad: álruhát öltenek, s megnézik maguk, mi folyik abban az állítólagos bűnbarlangban. Ha valami káros prakszist találnak, száműzik Ulricát, ha ártatlannak látszik, békén hagyják. René szerint rossz ötlet ez, mert ennyi álruhás ember közt túl jó eséllyel indulhatnak a merénylők. Ő mindenesetre vigyázni fog barátjára. Az összeesküvők fenntartják, hogy a körülmények, ha alkalmasak egy merénylethez, véghezviszik. Richard arra számít, hogy jót fognak nevetni a jósoltatók hiszékenységén.

• változás •

Alt ária kórussal: Ulrica tanyáján gyülekeznek a jóslásra várók és az állandó helybeliek akik a barlangban szoktak lebzselni. A jósnő a szellemek királyát hívja, aki által megtudja mondani a jövőt. Ricardo belép, és szól, hogy kezdené a sort, de az asszonyok leintik, mert Ulrica még nem vette föl a kapcsolatot a szellemmel. A szellemek királya bejelentkezik, Ulrica kész a jövendőmondásra. A jósnő figurája megállapodott, nyugodt, kimért és megfontolt - szólamának kidolgozása is ezt a képet erősíti. Egyes rendezésekben nemcsak néger Ulricával találkozhatunk, lehet indián is. Az eredeti drámában csak arról van szó, hogy boszorkányság-közeli praxist folytat.

Silvano jelenete: Silvano, egy matróz lép elsőnek Ulricához jövendőmondásért. Elmondja, hogy a kormányzót szolgálta, de még semmi jutalomban, hálában nem részesült eddig, s szegénységben él. Mire számíthat még ezek után? Az álruhás kormányzó hamar ír egy tiszti kinevezést, és egy pénzeszacskóval együtt Silvano zsebébe csúsztatja. Ulrica megnézi a matróz tenyerét és azt olvassa ki belőle, hogy még ma pénzhez és tiszti ranghoz jut. Amikor Silvano fizetni akar a jóslatért, megtalálja a pénzt és a kinevezést. Mindenki a jósnőt élteti, hogy pontosan előre látta a dolgot.

Amelia jelenete és szoprán-alt-tenor hármas: Amelia szolgája jelenti be úrnőjét, de az ügy diszkréciót kíván, vagyis semmi szükség a kíváncsiskodókra. Ulrica mindenkit kiküld azzal az indoklással, hogy most az ördöggel kell beszéljen, és nem láthatja senki. Kettesben marad Ameliával, aki lélekszakadva, zaklatottan kér tőle tanácsot, mit tegyen, mivel szerelmes valakibe, akibe nem lenne szabad. Ulrica azt tanácsolja neki, éjfélkor menjen ki a város határán kívülre, az akasztófadombra és saját kezűleg szedjen felejtőfüvet, főzze meg teának, igya meg, és minden rendben lesz. Amelia nagyon fél, reszket, de még ma el akar menni az akasztófákhoz. A sarokban megbújt Richard ekkor tudja meg, hogy szerelme nem egyoldalú, s ez végtelen örömmel tölti el. Elhatározza, hogy Amelia után megy, és vigyázni fog rá, nehogy valami baj érje az akasztófadombnál.

Ricardo jelenete: visszajönnek a többiek, köztük az összeesküvő Tom és Samuel grófok is. A kormányzó akar jósoltatni magának, mindez egy tengerészdalba ágyazva szólal meg. Ulrica előljáróban figyelmezteti, ne számítson sok jóra aki kihívja maga ellen a sorsot és titkokat fürkész álnokul. Tudja, hogy álruhás emberrel van dolga, aki nem egyszerű matróz, hanem sokkal magasabb rangú. Belenéz Richard tenyerébe és nem akar mondani semmit, el is küldené a férfit, de az erőlteti, hogy mondja meg a jövendőjét. Ulrica végül rászánja magát, és röviden annyit mond neki, hogy hamarosan meg fog halni, mégpedig barát kezétől. A kormányzó jót nevet a jóslaton, Ulricának pedig feltűnik, hogy a többek nem nevetnek rajta. Richard még azt is tudni akarja ki lesz a gyilkosa. A jósnő meglepő módon azt feleli neki, hogy az, akivel ma leghamarabb kezet fog. Richard a kezét nyújtja társai felé, akik nem merik megfogni. Ekkor ér ide René, aki mit sem tud az eddig elhangzottakról, és kézfogással üdvözli barátját. A kormányzó ezek után mégvidámabb és mégnyugodtabb, s mégbiztosabb lesz a jósnő kóklerságában és ártatlanságában. Ulrica fölismeri a kormányzót, aki ezután egy zacskó pénzt ad neki. Ulrica hiába figyelmezteti, hogy gyilkosai itt vannak körülötte.

Zárójelenet: Silvano jelenik meg ismét, nyomában az kormányzót ünneplő emberekkel. Éltetik szeretett urukat. Az összeesküvők sajnálják, hogy semmi esélyük most, mikor annyian vannak a kormányzó körül.

• Második felvonás •

Szoprán ária: éjfél körül a városon kívül, Amelia a dombhoz ér, ahol három akasztófa áll. Az asszony borzad a helytől, saját lépteinek zaja is megijeszti. Keresi a feledés füvét, ugyanakkor sajnálja a szerelmet elengedni, amelytől elvileg szabadulni akar. A távolból hallatszik amint éjfélt üt egy toronyóra. Amelia egy kísértetet vél látni, mely felé közelít. Szinte halálra rémül, míg meg nem látja, hogy csak a kormányzó az.

Szoprán-tenor kettős: Amelia arra kéri Richard grófot, menjen el innen, nehogy valaki meglássa őket, mert nem tudná elviselni ha kompromittáló helyzetbe kerülne. Emlékezteti, hogy férje Richard legjobb barátja. A kormányzó viszont nem tágít, kiönti a szívét. Mindketten tudják, hogy kapcsolatuknak nincs perspektívája, mert Amelia hű akar maradni Renéhez, s egymás iránt érzett szerelmüket csak a halál olthatja ki. Egyszer csak közeledő alakot látnak: a kormányzót nem lepi meg, hogy titkára az, aki biztonságát óvva követte. Amelia arca elé vonja a fátylát, ez holdvilágnál elég is, hogy férje ne ismerje föl.

Szoprán-tenor-bariton hármas: René elmondja, hogy azért jött, mert az imént csípte el a merénylők beszélgetését, akik perceken belül itt lesznek, és egy alkalmas helyen le akarják szúrni a grófot. A titkár urára adja köpenyét, amazét pedig magára veszi, s menekülésre bíztatja a kormányzót. Richard nem akarja itthagyni Ameliát, aki azzal fenyegeti meg, hogy leveszi a fátylát ha nem tűnik el gyorsan. Richard megesketi Renét, hogy a lefátyolozott hölgyet bekíséri a városkapuig anélkül, hogy ránézne vagy hozzá szólna.

Összeesküvők jelenete: a város felé igyekvő Renét és Ameliát utolérik a merénylők Samuel és Tom grófokkal az élen. Azt hiszik, megtalálták a kormányzót, s most végre megölhetik, de amikor meglátják, hogy csak a köpeny az övé, s alatta René az, csalódnak. Viszont izgatni kezdi a fantáziájukat, ki lehet a lefátyolozott hölgy. René kardot ránt, hogy megvédje a rábízott nő inkognitóját, az összeesküvők viszont túlerőben vannak. Végül Amelia maga veti le a fátylat, hogy férjét megvédje a támadóktól. René megdöbben, majd hirtelen összeáll neki a kép: legjobb barátja szerette el a feleségét. Az összeesküvők gúnyolódni kezdenek, s azon nevetgélnek, milyen jó sztori lesz ebből a városban. René dühösen és megrendülten gondol bele, hogy az egész város rajta fog röhögni, miközben élete legnagyobb szívfájdalmát éli át. Amelia úgy érzi, belehal a szégyenbe. Renének hirtelen ötlete támad: reggelre a házába rendeli Tom és Samuel grófokat, de nem árulja el milyen célból. Utána a városkapuig kíséri feleségét esküjéhez híven, a hátuk mögött a merénylők távolodó nevetgélése hallatszik.

• Harmadik felvonás •

Rövid kettős: René és Amelia hazaérnek. A férfi dühöng, ragaszkodik hozzá, hogy megöli feleségét, aki megcsalta. A feleség hiába bizonygatja, hogy hű volt hozzá végig, s csak a látszat szól ellene.

Szoprán ária: Amelia arra kéri Renét, mielőtt meghal, hadd búcsúzzon el kisfiuktól, aki most az egyik szobában alszik, s aki vissza fogja várni anyját.

Bariton ária: René egyedül marad amíg felesége a gyerekszobába megy. Kijózanodva eszébe jut, hogy nem feleségét kéne megölje, hanem a Richardot. (Lehet, hogy olyan rendezéssel találkozunk, ahol a szobában a kormányzó mellszobra van René asztalán, s ezen a ponton a titkár mérgében leveri a szobrot, mely a padlón összetörik.) Keserűen gyászolja, hogy barátságáért és odaadó hűségéért hátbatámadást, árulást kapott barátjától. [Ezen a helyen a baritonistának "A" (110Hz) van írva a kottában, mely Verdi gyakorlatában nemhasználatos, szélsőséges mélység. Aki nem tudja stabilan, s kellő hangerővel megoldani, az itt "a"-t (220Hz) énekel.] Úgy érzi, Amelia iráni szerelme helyébe a bosszúvágy lépett, s tovatűnt a sok régi, szép érzés.

Bariton-basszus hármas: megérkezik Tom és Samuel. René azzal vezeti fel mondandóját, hogy leszögezi: tudja, hogy meg akarják ölni a kormányzót. Azok ezt először letagadják, s biztosra veszik, hogy a titkár amint lehet, közli a kormányzóval, kik az összeesküvők. De René megesküszik fia életére, hogy ő is Richard gróf halálát kívánja - ne kérdezzék mi rá az oka, nem akar erről beszélni. Mostmár hisznek neki. Abban viszont nem tudnak megegyezni, ki hajtsa végre a gyilkosságot. A kormányzó Samuel gróftól ősi otthonát vette el, Tom grófnak pedig megölte a bátyját. Mindhármuknak elegendő indítéka van.

Sorshúzás-jelenet és ötös: Neveiket cédulákra írják, s a cédulákat egy vázába teszik. Amelia toppan a szobába a hírrel, hogy Oscar apród van itt, meghívót hozott a kormányzótól az esti álarcosbálra. René megváratja Oscart, s Ameliát kéri meg, húzzon ki a vázából egy papírdarabot. Amelia férje nevét húzza. Mostmár bejöhet Oscar. René köszöni neki a meghívást. A három férfi megbeszéli, hogy kék öltönyökben lesznek, bal válluknál piros szalaggal, erről ismerik föl egymást. Amelia aggódik, hogyan tudná Richard életét s férje jó hírét is megmenteni.

• változás •

Tenor ária: a kormányzó a bálterem melletti szobában töpreng. Kinevezést ír René számára, mellyel Angliába küldi vissza családostul. Azt reméli, ha egy óceán választja majd el Ameliától, mindkettejük szíve megnyugszik és minden visszatér a régi kerékvágásba. Tudja, hogy sosem fogja elfelejteni a szeretett nőt, s ma este utoljára még láthatja, de mindezt beárnyékolja egy baljós előérzet - ma este számít a merényletre.

Oscar jön egy levéllel, azt mondja, egy ismeretlen hölgy adta a kezébe, hogy juttassa el a kormányzóhoz. Richard elolvassa: figyelmeztetés, hogy a bálon az életére fognak törni. Úgy érzi, nem teheti meg, hogy elővigyázatosságból nem jelenik meg a bálon, amikor Ameliát is most láthatja utoljára. Felhevülten úgy ítéli meg, nem nagy ár az életével fizetni azért, hogy mégegyszer láthassa szerelmét.

Rövid jelenet: megérkeztek a vendégek a bálra és remekül érzik magukat. René, Samuel és Tom beazonosítják egymást, és úgy találják, egyrészt Richard nincs itt, másrészt valaki figyeli őket.

Szoprán ária: René kiblöfföli az apródból, hogy itt van a kormányzó. Megkérdi tőle, milyen a jelmeze, de Oscar sokáig úgy tesz, mintha nem akarná elárulni, s kacarászva szórakozik a titkárral. Végül René megfenyegeti, hogy az apródnak kell vállalnia a felelősséget, ha miatta nem tud a főnökével most fontos ügyben beszélni s az apród ekkor megmondja, hogy a kormányzó jelmeze fekete, rózsaszín szalaggal.

Szoprán-tenor kettős: Amelia lép Richardhoz, hogy mégegyszer, szóban is figyelmeztesse. Az először nem ismeri föl, majd fellelkesül, és azt válaszolja, hogy nem bánja a halált sem, a szerelmük ennyit megér, s végül megmondja neki, hogy holnap elindulhat vissza Angliába.

Gyilkossági jelenet: René lép a kormányzóhoz, becsatlakozik a búcsúzkodásba egy félmondattal, s máris leszúrja. Amelia segítségért kiált, köréjük gyűlik a vendégsereg. René leveszi álarcát. Többen halálát kívánják, de a haldokló Richard leinti őket. Renének megesküszik, hogy nem esett becsületén folt, semmi nem történt közte és Amelia közt. Zsebéből előhúzza az okmányt mellyel Angliába küldi vissza a házaspárt, s biztosítja Renét, hogy nem haragszik rá, megbocsát neki. A körülállók megilletődnek a kormányzó nagylelkűségén, még az összeesküvők is megrendülnek halála pillanatán. Függöny.