A librettó Victor Hugo Le roi s'amuse (A király mulat) című drámája alapján készült, annak bemutatója után húsz évvel. A színdarab főszereplője, Triboulet, valós személy: XII. Lajos és I. Ferenc francia királyok udvari bolondja volt a XVI. század első felében – bár semmi nyoma sincs, hogy hasonló eset történt volna vele, mint az operában. A cenzúra miatt a léha király figuráját helyettesítették a mantuai herceggel, de a többi elvárt változtatásra az alkotók nem voltak hajlandóak. A közvélemény nyomása is megtette a magáét, nem lettek kiiktatva a darab élét jelentő momentumok.

1852. december 18-án mutatták be hazánkban először, a Nemzeti Színházban.

Játszódik Mantuában, a XVI. században, de aktualizálható, mert a téma örök.
Játékidő: 2 óra.

Nyitány: drámaian viharos és fájdalmas motívumokból épülő rövid nyitány.

Első felvonás

Nyitójelenet: a mantuai/mantovai herceg palotájában bál van. Tánczene szól, a vendégek maskarákban vagy anélkül mulatnak. A herceg és egyik udvaronca beszélgetésének végét csípjük el: a herceg a lánykáról beszél, aki miatt templomba kezdett járni, hogy láthassa. Egyszerű, kedves lány, egynek pont jó is lesz. Egy csendes utca végén lakik, s minden este jár hozzá egy ember. A herceg rangrejtve fogja megkörnyékezni. Borsa, az udvaronc felhívja a herceg figyelmét a többi szépségre is, akik karnyújtásnyira vannak tőle a bálteremben. A hercegnek Ceprano grófné tetszik a legjobban.

Kesztyű-ária: a herceg szerelmi ars poeticáját fogalmazza meg: semmi elköteleződés, semmi szánalmas monogámia, semmi érzelem, csak a nők habzsolása. Amit vár tőlük, az mindnek van, így végtelen számú kaland áll rendelkezésére. Azt hiszi, szabad és boldog ember – valójában csak azelől menekül, hogy ki ne derüljön, nem is szeretik, s nem mer szeretni, mert fél az elutasítástól és a társ elvesztésétől.

Jelenet: Ceprano grófné el akarja hagyni a bált, mert férje erre utasította, de a herceg visszatartja, hízeleg neki. Végül együtt távoznak, a tömegben megjelenő Rigoletto pedig odamondja Ceprano grófnak, hogy a herceg ma esti magánműsora a grófné, a gróf pedig szó nélkül kell ezt tűrje.

Az udvaroncok összesúgnak az udvaribolond háta mögött: kifigyelték, hogy a púpos egy lányhoz jár éjszakára, vagyis vénségére megtáltosodott és szeretőt tart.

Rigoletto a herceggel jön vissza a terembe, épp ötleteket ad neki, hogyan kapcsolja le Ceprano grófot: dugja börtönbe, száműzze, vagy fejeztesse le, a grófnét pedig ma éjjel rabolja el. Ceprano hallja ezt, s aljas sátáni fajzatnak nevezi a bolondot. A herceg állítja le a durvuló tréfát, mert tudja, hogy ezen a ponton már nem játék, amikor emberélettel viccelődnek.

Rigoletto azt hiszi, őt semmi baj nem érheti, ha a herceg pártfogolja. Ceprano gróf viszont meg szeretné ölni a púpost, aki szerinte erre százszorosan rászolgált már. Ebbe belecsatlakoznak az udvaroncok is. Nem lehet tudni hol a tréfa vége és hol kezdődik a véres valóság, ha az élet legkomolyabb mozzanatai válhatnak a kárörvendő gúny martalékává.

Monterone jelenete: ünneprontó szakítja félbe a mondókájukat: az idős Monterone gróf azért jött, hogy azonnal beszéljen a herceggel. Rigoletto mindjárt aljas módon beszól az öregnek: itt nem találja meg, amit lánya elvesztett. Monterone megígéri a hercegnek, hogy ha le is fejezteti, kísértetként is számon fogja tőle kérni bűnét, melyet lányán elkövetett. A herceg elfogatja Monteronét. Az pedig Rigolettót is megátkozza, amiért gúnyolni mert egy gyászoló apát.

Második felvonás

Bariton-basszus duett: Rigoletto hazafelé megy, s Monterone átkára gondol. Most már lehiggadt, s nincs körülötte a közönsége, aki azt várja, hogy poént csináljon bármiből. Eltöpreng, mi van ha tényleg megátkozták. Civilben egészen más ember, mint a munkahelyén, ahol egy gerinctelen féreg mellett púpos férget kell játszania. A mögötte menő férfi megszólítja. Rigoletto először azt hiszi, egy koldus kér tőle pénzt, aztán lám, egy bérgyilkos az: a burgundiai Sparafucile. Rigoletto még nem akarja igénybe venni konkrétan a szolgáltatást, de kikérdezi a szakembert a részletekről. Utcán dolgozik vagy otthon. Otthon könnyebb, mert gyönyörű húga az utcán táncol, becsalja az áldozatot, és egy késszúrással meg is oldódik a kivitelezés. Itt éjjelenként bármikor megtalálható, a felét előre kéri, a felét akció után, s a megölendő ember rangjának függvényében változó az ár. Rigoletto annyiban marad Sparafucilével, hogy most nincs szüksége rá, de előfordulhat később.

Bariton ária: Rigoletto úgy érzi, Sparafucile tükröt tartott neki: az tőrrel sebez, a bolond szóval – ő is gyilkos a maga módján. Undorítónak tartja a hercegi udvart a sok becstelen gazemberrel, akiknél dolgozni kénytelen. Szörnyű púposnak lenni és udvari bolondnak. Akkor is poénkodnia kell, amikor sírni volna kedve, mert ez a dolga. Tudja, hogy lesüllyedt a herceg és az udvaroncok szintjére, de úgy érzi, erről nem ő tehet. Mások tették gonosszá... s most még ez az átok is... Házához ér, amely a béke szigete, ahol önmaga lehet. (Rigoletto háza a Ceprano-palotával szemben van, ez a továbbiakban még lényeges lesz.)

Szoprán-bariton duett: a bohóc belép házába, ahol egyetlen lánya, Gilda várja. A ma történtek után melegebben öleli magához lányát, s a szokottnál is gyengédebb vele. Az rögtön tudja ebből, hogy valami történt, ami apját fölzaklatta, s most méghálásabb azért amije van. Kérdezgetni kezdi, s előveszi azokat a kérdéseit is, melyekre apjától sosem kapott választ: kicsoda az apja valójában, s hol a család többi tagja. Rigoletto csak annyit mond, hogy félnek is tőle sokan, meg ellenségei is vannak. Egyetlen vígasza Gilda, kinek anyját élethosszig gyászolja. Gilda nem járhat el otthonról csak templomba, pedig szeretne körülnézni a városban. Apja mostantól ezt pláne nem akarja neki megengedni, de nem árulhatja el, milyen veszély leselkedik a lányra. Gilda persze találkozott az álruhás herceggel, de letagadta apja előtt.

Jelenet: Rigoletto behívja Giovannát, s kikérdezi, nem látta-e valaki, amíg jött haza, s mindig jól bezárja-e a hátsó ajtót. Giovanna szerint minden rendben van. Rigoletto lépteket hall, kiszalad megnézni, ki jár a ház körül. Gilda nem érti, miért félti apja ennyire, dehát a szegény naív lány el sem tudja képzelni, milyen gyarlóságból aljasságba csapó ösztönök áldozatává válhat. A herceg ezalatt besurran a kertbe. Mikor Rigoletto visszajön, Giovanna lelkére köti, hogy senkinek ne nyisson ajtót.

A bolond távoztával lánya lelkiismeretfurdalást érez, amiért nem vallotta be apjának, hogy a templomból ismert fiatalember hazáig követte. Giovanna szerint nincs ebben semmi rossz, ő is teljesen jóhiszeműen áll hozzá a dologhoz.

Szoprán-tenor duett: Gilda a csinos fiatalemberre gondol, éjszakákat ábrándozott már róla. Legnagyobb meglepetésére, az hirtelen előtte terem és szerelmet vall. Gilda megrémül, mert nem így képzelte el a folytatást: Giovannáért kiált, hogy segítsen, de az nem kerül elő. A herceg visszavesz a vehemenciából, s a romantikus oldaláról kezdi vázolni a témát: milyen szép a szerelem, két szív egymás iránti elköteleződése, mely mellett a vagyon s a földi javak eltörpülnek. Ez már célravezetőbb, szegény Gilda azt hiszi, a fiatalember is úgy képzeli az életet, mint ő. Szülei kapcsolatát látta példaként, számára ez a mérce, s elképzelni sem tudja, hogy sajnos ritka kivételt jelent az ő szerelmük és ragaszkodásuk.

Jelenet: a ház előtt Ceprano gróf és Borsa ólálkodnak, hallják amint Gilda megkérdi az ifjú nevét. A herceg hirtelen azt találja ki, hogy Walter diáknak hívják. Borsa elismerően konstatálja, milyen profi a herceg. Giovanna szalad be, közeledő lépteket hallott. Gilda a hátsó kapun csempészteti ki vele a herceget, aki nem örül, hogy pont most zavarták meg.

Szoprán ária: Gilda ízlelgeti szerelme nevét: Walter diák (olaszul Gualtier Maldè)... ez a név lett számára az egész világ, s maga a boldogság. Lámpát fog, s a teraszra megy. Lent a ház előtt csendben gyülekeznek Borsa, Marullo, Ceprano és a többiek.

Elrablás-jelenet: az udvaroncok igen jó fogásnak találják Gildát, de még mindig azt hiszik, hogy Rigoletto szeretője. Az utcán Rigoletto közeledik, s a sötétbe hirtelen nem is látja kik gyülekeznek. Ahogy beléjük botlik, azok elmagyarázzák neki, hogy Ceprano grófnét készülnek megszöktetni. Van egy létrájuk is, megkérik a bohócot, hogy ugyan tartsa már, s közben bekötik a szemét. Nyomorult embernek fogalma sincs, hogy a létrát az ő házának falához támasztották, és saját lánya elrablásához asszisztál. Az udvaroncok törleszteni akarnak Rigolettónak, meg akarják leckéztetni, hogy eztán majd kisebb legyen az arca. Lehozzák a lányt a létrán, aki csak akkor tud segítségért kiáltani, amikor már messzebb kerültek vele. Rigoletto rémülten tépi le magáról a kendőt. Meglátja, hogy a létra az ő teraszukhoz van támasztva. Berohan a házba, látja, hogy lánya sehol. Összeomlik, az átok megfogta.

Harmadik felvonás

Tenor ária: a herceg azon töpreng, ki rabolhatta el Gildát, aki nem volt a házban mire visszament hozzá. Nem sejti, hogy udvaroncai voltak azok, s a lányt idehozzák. Úgy érzi, emiatt a lány miatt talán hűséges tudna lenni mégis... még meg sem szerezte, s máris elvesztette, ez növeli meg szemében Gilda értékét, vagy tényleg megérintette a lány tisztasága és őszinte rajongása?

Kórusjelenet: az udvaroncok jönnek be, s lelkendezve mesélik, hogy egy hölgyikét hoztak a hercegnek. Az kíváncsi a pontos részletekre, tehát töviről hegyire elmesélik, hogy kilesték, merre jár a púpos a fiatal szeretőjéhez, hogy vele tarttatták a létrát amikor a lányt elrabolták. A hercegnek összeáll a kép, azt a lányt rabolták el, aki neki kell. Az udvaroncok el is hozták a palotába, ott sír egy szobában. A herceg fölizzik, s elrohan. A léhűtők nem értik, milyen hév ragadta el urukat, mert ez nem volt eddig jellemző rá.

Rigoletto jelenete: az udvaroncok hallják Rigoletto közeledő, lalázó énekét, mely szakadozott ritmusú és lehanyatló dallamú. Nincs jókedvében a bohóc, tudja, hogy lánya a palotában van. Végignéz a fickókon, akik tegnap este mind ott voltak az utcájukban. Azok élcelődni kezdenek, mert azt hiszik, szeretőjét keresi a púpos. Ráadásul kérdésére, hogy hol a herceg, azt felelik, hogy alszik.

Apród jön a hercegnétől, aki azt az üzenetet hozta, hogy a felséges asszony látni óhajtja a férjét. Az udvaroncok mindenfélét mondanak, hogy vadászik, de az apród tudja, hogy a herceget nemrég itthoni ruhában látta fegyvertelenül. Rosszkor keresi az urat az apród, kituszkolják a teremből. Rigoletto ebből megértette, hogy lánya most a herceggel van. El akar indulni a herceg lakosztálya felé, de útját állják. Vissza akarja kapni a lányt, akit elraboltak, a lányát...! A sok gerinctelen ezen megdöbben: nem tudtak róla, hogy az udvaribolondnak van lánya, s pont ez a lány az.

Bariton ária: a kétségbeesett apa először indulatos hangon követeli, hogy adják vissza a lányát amíg nem késő, elmondja mindennek az emberrablókat. Majd mikor az udvaroncok nem mozdulnak, letérdel előttük és sírva kéri őket, hogy adják vissza egyetlen kincsét.

Rövid jelenet: Gilda szalad a hercegi lakosztály felől, apja karjaiba menekül. Rigoletto megnyugszik, de látja, hogy lánya sír, és a szégyent említi – elzavarja az udvaroncokat, s meghagyja nekik, hogy ide ne engedjék a herceget sem, mert kettesben akar beszélni a lányával.

Szoprán ária: Gilda elmeséli, mi vezetett ide. Először templomban látták egymást, s a herceg rámosolygott, mikor egymás mellett térdeltek. Szerelmesek lettek. Aztán a herceg eljött hozzá, s azt mondta, Walter diáknak hívják. Levette a lábáról, elárasztotta romantikus ígéretekkel. Majd miután elment, jöttek valakik, elrabolták, s most itt van a visszavonhatatlan szégyenével.

Jelenet: Rigoletto vígasztalja lányát, sírja csak ki magát, az enyhít a fájdalmon. Gilda számíthat apjára, az nem őt hibáztatja, hanem a gonosz, bűnös világot, mely mindent beszennyez. Monterone grófot a vérpadra kísérik, elhalad a herceg képe előtt, s utolsó szavaival boldog életet kíván neki, ha mostanáig nem fogta meg az átok.

Bosszú-kettős: Rigoletto ezen elborulva elhatározza, hogy bosszút áll a hercegen, aki egy apát kivégeztet, mert az szót emelt lánya becsületéért. Gilda kérleli, hogy bocsásson meg, de a bohóc hajthatatlan, villámként akar lesúlytani a bűnösre.

Negyedik felvonás

Rövid szoprán-bariton kettős: a Mincio folyó partján áll Sparafucile romos háza. Ide jött Rigoletto Gildával, aki még mindig szereti csábítóját. S ha kiderülne, hogy nem hűséges hozzá? – ó, ő ilyet nem tenne... a bohóc be fogja bozonyítani lányának, hogy hercege nemhogy nem hűséges, de egy léha senkiházi. Megbújnak a ház mellett és várják, mi történik.

Rövid jelenet: a herceg bemegy a házba, mely szánalmas fogadóként üzemel. Szállást és italt kér Sparafucilétől. Rigoletto szerint ez megy minden éjjel.

Tenor ária: a herceg a nők hűtlenségéről énekel, az első felvonás elején hallott ária filozófiája köszön vissza: a női kacagás és könny csak színjáték, tilos komolyan venni, ha jót akar magának az ember. Éljen a pillanat – elköteleződés nélkül. (Ez az a bizonyos, népszerűnél is népszerűbb ária: La donna è mobile)

Rövid jelenet: Sparafucile kijön a házból és egyeztet Rigolettóval: még nem most kell megölni a herceget, előbb egyéb szálakat kell elvarrni.

A herceg a fogadóban Maddalenát, a bérgyilkos húgát molesztálgatja. Elmondja neki, hogy a legszebb lány a világon, milyen hófehér a kiskeze, nem tud nélküle élni, s a többi szokásos bárgyúság. Maddalena átlát a süketelésen, már ezerszer hallott hasonlókat a nőfaló gazdag fickóktól, úgyhogy ő nem szerető akar lenni, hanem feleség. A herceg rögtön megígéri, hogy elveszi. Rigoletto ezt akarta, hogy egy ilyen beszélgetésnek legyen tanúja a naív Gilda, aki mostmár látja, hogy hercege a csaposlánynak is ugyanazokat a szirupos sablonokat vonultatja föl. (Most mondhatnánk, hogy addig óvta lányát az apa éveken át az emberektől és az élettől, hogy az tudatlanságában és felkészületlenségében kizárólag csapdába sétálni tudott.)

Négyes: a herceg tovább nyomja a hitegetős szöveget Maddalenának, az meg nevetgél rajta, mert tudja, hogy ezek csak a szokásos tiszteletkörök. Gildában egy világ omlik össze, hatalmasat csalódott szerelmében. Rigoletto pedig csak a bosszúra tud gondolni.

Jelenet: Rigoletto hazaküldi Gildát, mondván, hogy vegyen föl egy férfiruhát, vegyen el pénzt, s menjen Veronába. Ő majd holnap megy utána, mert még van egy elintéznivalója.

Sparafucile és Rigoletto megbeszélik a részleteket: most tíz arany, aztán még tíz a munka után. A herceg a fogadóban marad éjjelre. A bohóc ragaszkodik hozzá, hogy zsákban kéri leszállítani a hullát, amiért éjféltájban visszajön.

Vihar közeleg. (A cikázó villámok fuvolafutamokkal vannak megoldva, a szél zúgása pedig egy különleges effekt: a kórus a takarásban dúdolja a kromatikusan emelkedő-ereszkedő skálát!) Maddalena el akarja küldeni a herceget, mert nem szeretné, holtan látni. Sparafucilének viszont nem csak az előleg kell, szeretné a második tizest is. Nyájasan tessékeli a heceget a kidőlt falú padlásszobába. Itt friss levegőn alhat. A herceg leheveredik, és tovább énekelget magában a női ingatagságról.

Maddalena pedzegetni kezdi bátyjának, hogy nem kéne megölni a fiatalembert, mert olyan csinos és olyan kedves hozzá. Sparafucile lehozatja húgával az alvó herceg kardját. Gilda visszaért férfiruhában. Hallgatózik. Hallja, amint Maddalena azt kéri, ne öljék meg az úrfit, a párját... Sparafucile nem akar ezen vitát nyitni, a zsákot dobja húgának, hogy javítsa ki rajta a lukat, mert ebben repül majd kedvese a folyóba. A lánynak persze van ötlete, hogy lehet a maradék tíz aranyhoz is hozzájutni a fiatalember megölése nélkül: le kell szúrni a púpost amikor hozza a pénzt. Sparafucile ezen fölháborodik, hogy képzeli húga, hogy korrekt üzletemberként a megrendelőt becsapja.

Vihar-hármas: Sparafucile azt találja ki, hogy ha bárki erre jön, azt ölik meg, s adják át a púposnak a zsákban. Maddalena aggódik, mert szerinte ekkora viharban nem fog erre jönni senki. Gilda elhatározza, hogy ő fog benyitni a fogadóba, s feláldozza magát a hercegért.

Maddalena sír, mert már csak félóra van hátra éjfélig, és még senki nem jött, akit megölhettek volna, tehát mégis a herceget kell leszúrni álmában. Gilda eszeveszett jóságában úgy dönt, hogy boldoggá teszi ezt az idegen lányt is azzal, hogy megmenti kedvese életét, hamár az is meg akarja menteni és szereti. Ez egy elborultagyú döntés, ilyen is csak olyan emberben merül fel, aki egy lapra tett föl mindent, s csak az orráig lát.

Gilda bekopog. Sparafucile először azt hiszi, csak a zsalugátert verdesi a szél, de Gilda fennhangon szállást kér, mint fáradt vándor. A bérgyilkos és húga gyorsan határoznak: tőr, zsák készenlétben, ajtónyitás. Gildát beengedik, leszúrják és ráhúzzák a zsákot. A vihar elülni látszik.

Bariton-basszus jelenet: Rigoletto a fogadóhoz ér. Végre nagynak érzi magát, mintha maga lenne a sors lesúlytó keze. Éjfélkor bekopog. Sparafucile húzza kifelé a zsákot. Rigoletto lámpát kér, meg akarja tekinteni a hullát, de a bérgyilkos úgy tesz, mintha nem akarná ezzel húzni az időt, inkább a pénzt kéri, és azt javasolja, cipeljék együtt a folyóhoz a zsákot és dobják be. Rigoletto maga akarja intézni ezt. Sparafucile azt javasolja, húzza odébb, ahol jobb örvények vannak, de siessen, meg ne lássák.

Zárójelenet: Rigoletto odébbvonszolja a zsákot. Gondolja, meg kéne nézni a halott herceget elégtételként, de inkább letesz erről. Azt hiszi, vérge a pojáca az úri gazember arcába lépett, de szörnyűség: meghallja a herceg távolodó énekét. Gyorsan bezörget a fogadóba, hogy tisztázza mi is történt, de ott bent már nincs senki.

Balsejtelemtől gyötörve bontja ki a zsákot, s egy villám fényénél meglátja, hogy Gilda fekszik a zsákban. Először nem akarja elhinni, hisz Veronába küldte lányát, de a következő villámlásnál is látja. Mégegyszer bezörget a fogadóba. Gilda magához tér még egy kis időre. Megmutatja hol szúrták meg. Kéri apja bocsánatát, amiért feláldozta magát a hűtlen hercegért, s megígéri, hogy anyja mellett fog apjáért imádkozni az égben. Néhány mondat, és végleg elernyed. Rigoletto összeroppan, beteljesült az átok. Függöny.