Orfeo
opera 5 felvonásban
Eredeti cím: L'Orfeo - Favola in musica
Címváltozatok: L'Orfeo
Eredeti cím változatai: Favola d’Orfeo
Keletkezés éve: 1607
Ősbemutató időpontja: 1607
Ősbemutató helye: Velence
A műhöz tartozó szerzők:
Az Orfeo az első darab, mely a szó mai értelmében is opera. Monteverdi korszakalkotó műve, a barokk opera alapköve 1607-ben került a közönség elé, s mivel nyomtatásban kiadták, teljes egészében ránkmaradt. Eredeti atmoszféráját akkor tapasztalhatjuk meg, ha historikus hangszereket használ a zenekar, s a díszletek-jelmezek is követik az olasz korabarokk hagyományokat. Előfordul, hogy valamelyik férfi szerepet nem tenor vagy bariton hangon hallunk megszólalni, hanem kontratenoron.
A történet egy antik klasszikus: Orfeo (Ὀρφεύς) Apollón és Kalliopé fia, aki megtanította az embereket az írásra, a földművelésre és az orvoslásra. Héthúros hangszerén olyan csodáslatos dallamokat tudott játszani, hogy az alvilág is meghajolt előtte, a vadak megszelidültek, a vizek megálltak, a kövek táncoltak. Fiatal feleségéért lement az alvilágba, de képtelen volt megállni azt a feltételt, miszerint nem nézhet rá amíg föl nem értek. Emiatt örökre elvesztette szerelmét. Később a Dionÿzosz kíséretéhez tartozó, az erdei állatokat levadászó és nyersen evő nők, a menádok tépték szét(!) Az opera a kor ízlésének megfelelően ehelyett a horrorisztikus befejezés helyett úgy oldja meg a hős sorsát, hogy apja, Apollón az égbe emeli a halhatatlanok közé. (Egyéb operákban még hepiend is lehet, Gluck Orfeuszában például Ámor isten megszánja Orfeuszt, és visszaadja neki Euridikét.)
A felvonások nem hosszúak, a játékidő szűk 2 óra. Az áriák viszonylag rövidek, s szövegük inkább vers, mint rímes próza. Nincs bennük a romantikus áriákból ismerős ballisztikus ív, zenei kifejlődés, inkább egyenletes szinten asszisztál a dallam a szövegnek, amely a lényegi újabb információkat hordozza. Nem is kell rosszindulat hozzá, ha azt akarnánk mondani, hogy ezekben az áriákban inkább csak kiszélesedik a párbeszéd, ezek még nem a cselekménymegállító nagyáriák.
Szereplők
|
Tartalom
Prológ: trombitafanfárokkal indul a bevezető, majd bekapcsolódik a zenekar is. Először itt halljuk a darab fő témáját. Musica, a zene múzsája leszáll a Parnasszusról, a múzsák szent hegyéről, és elmondja, hogy Orfeóról fog mesélni, aki zenéjével megszelidítette a vadakat, és leigázta könyörgésével az alvilágot.
• Első felvonás •
Árkádiai tájban vagyunk, Orfeo a pásztorok és nimfák királya kézenfogva jön feleségével, Euridicével. Népük ünnepli őket.
Tenor ária: az I. pásztor köszönti a napot, hogy Euridice Orfeóé lett, s méltó ünneplésre szólítja a pásztorokat, nimfákat. A kórus megerősítőleg válaszol.
Rövid szoprán ária: egy nimfa a Múzsákat hívja, kiknek lantja vígasztalást hoz a világra, hogy zenéljenek most velük.
Kórus: a nimfákat hívják, ünnepeljék ők is Orfeo és Euridice esküvőjét.
Rövid bariton-ária: a II. pásztor kéri Orfeót, énekeljen s zenéljen most a ligeteknek öröméről, ahogy régebben bánatáról énekelt.
Tenor-ária: Orfeo elbeszéli, hogy epekedett kedvese után, s milyen boldogságban volt része mikor Euridice viszonozta szerelmét, majd a felesége lett.
Rövid szoprán ária: Euridice is el van ragadtatva a boldogságtól, belemerült Orfeóba, s úgy érzi, Ámor mondhatja csak el, mit érez.
Kórus: a nimfákat hívják le a hegyekből, hogy jöjjenek és örvendezzenek az ünneplőkkel. Elmúlt minden rossz, s minden jót kívánnak az ifjú párnak.
Rövid tenor-ária: az I. pásztor a szentélybe hívja az egybegyűlteket, csatlakozik hozzá a II. pásztor, s a nimfa.
Kórus: összegzik, hogy Orfeo, akinek eddig szenvedés és sírás volt az élete, most végre boldog, s minden álma teljesült.
• Második felvonás •
Tenor-ária: Orfeo visszatért a ligetekbe, de most már boldogságáról énekel nekik.
Pásztorok: leheverednek a fűbe énekelni, jól érzik magukat.
Kórus: bíztatja Orfeót, játsszon a lantján.
Tenor-ária: Orfeo felidézi régebbi szenvedéseit, amikor sírni és panaszkodni járt a ligetekbe, de most végre boldog Euridicével. Az I. pásztor bíztatja, énekeljen.
Sylvia jelenete: hírnöknő jön, sajnálkozva, síránkozva. A pásztor kérdi, ki zavar ilyen síri hangon, de fölismeri, hogy Euridice barátnője az. Elmeséli, hogy Euridice az imént meghalt, mert virágszedés közben lábonharapta egy mérges kígyó. A két pásztor sajnálja Orfeót, akit nem érhetett nagyobb csapás.
Tenor-ária: Orfeo elhatározza, hogy lemegy Plutonéhoz az alvilágba, énekével meglágyítja szívét, s visszahozza kedvesét, vagy lent marad ő is, hogy együtt lehessen Euridicével.
Kórus: sajnálkozik, milyen kegyetlen a sors, milyen törékeny a boldogság, hatalmasat zuhanhat az ember a boldog állapotokból az elkeseredés mélységeibe.
Mezzó-ária: Sylvia úgy érzi, el kell bújdosnia, mert elviselhetetlen teher számára, hogy eztán mindenki úgy fogja számon tartani, mint azt, aki Orfeóval a lehető legrosszabb hírt kellett közölje.
Kórus: a pásztorok gyászolják Euridicét, s szánják szegény Orfeót, aki nagyobb bánatba esett most, mint korábban bármikor eddigi életében.
• Harmadik felvonás •
Tenor-ária: Orfeo az alvilág kapujánál áll, Speranza, a remény istennője kísérte el eddig.
Mezzo-ária: a Remény nem mehet tovább, mert a kapuban kőbevésett felirat figyelmezteti őket: "ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel". Orfeónak innét egyedül kell továbbmennie, s először is átjutnia a Styx folyón.
Tenor-ária: Orfeo sajnálja, hogy a Remény el kell most hagyja, aggódik, hogyan fog nélküle tovább menni, s főleg célt érni.
Basszus-ária: Caronte, az alvilág révésze kérdőre vonja Orfeót, milyen céllal jött ide élőként, ahol csak holtak juthatnak tovább. Nem viszi át csónakján, mert élők nem juhatnak be Plutone birodalmába.
Tenor-ária: Orfeo elmeséli, hogy szerelmét keresi, s ezért bárhová elmerészkedik. Kéri, hogy a révész enyhüljön meg rajta, mert mindenképpen át kell jutnia a túlpartra. Zenélni kezd, hogy meghassa a zord Carontét.
Rövid basszus-ária: Caronte meghatódik, sajnálja Orfeót, de nem segíthet, mert ez nem az ő hatásköre.
Tenor-ária: Orfeo kétségbe esik, nem tudja, mit tehetne most. De támad egy ötlete: megvárja, míg Caronte elalszik. Akkor bemászik a csónakba, s maga evez át.
Kórus: fúvós fanfár bevezető után megjelennek az alvilági lelkek. Figyelik, amint Orfeo bátran halad ebben a rettenetes világban, ahol élő ember nem járhat.
• Negyedik felvonás •
Mezzó-ária: Proserpina kéri Plutonét, legyen kegyes a halandóhoz, aki oly elszántan lejött szerelméért az alvilágba, s engedje el vele Euridicét. Azzal puhítja, hogy annakidején amikor beleszeretett, akkor átadta magát Ámornak, s most ezt az érzést tartsa tiszteletben ennél a halandónál is.
Basszus-ária: Plutone szereti feleségét, s enged neki, hisz nem tud neki ellenállni, de tesz egy kikötést: Orfeo amíg ki nem ér az alvilágból, nem nézhet Euridicére, különben annak itt kell maradnia örökre.
Kórus: az alvilági lelkek megfogadják Plutone panancsát, és kérdés nélkül azon lesznek, hogy Orfeóhoz eljuttassák, milyen módon viheti ki Euridicét az élők világába.
Rövid mezzó-ária: Proserpina örül, s hálás férjének, hogy megkegyelmezett Orfeónak. Boldog, hogy itt a sötét alvilágban élhet Plutonéval.
Rövid basszus-ária: Plutone örül, hogy felesége boldog vele, s nem vágyik vissza a fenti napfényes világba.
Kórus: az alvilági lelkek örvendeznek, milyen csodálatos, hogy a szerelem kegyesen uralkodik az alvilágban.
Jelenet: Orfeo lantját élteti, mely meghatotta az isteneket, melynek az égben a helye, hogy a csillagok közt zenéljen. Megjelenik Euridice, s elindulnak együtt fölfelé. De Orfeo nem fér a bőrébe, aggódik, vajon jön-e utána hitvese amíg ő lantját pengetve előtte megy. Plutonénál nagyobb urának tartja Ámort, s azt gondolja, a szerelem szavának kell engednie, hátra kell néznie szerelmére. Euridice mellett alvilági árnyak, fúriák jelennek meg, s visszatartják, mert Orfeo megszegte a megállapodást.
Rövid szoprán-ária: Euridice búcsúzik szerelmétől, aki túlságosan ragaszkodott hozzá, s ezért veszítették el egymást. A fúriák visszatessékelik az árnyak birodalmába.
Tenor-ária: Orfeo megadja magát sorsának, hisz nem tehet mást.
Kórus: az alvilági lelkek kísérik útját, amint az élők világához közeledik.
• Ötödik felvonás •
Tenor duett: Orfeo visszatért az árkádiai tájba, a ligeteket, az erdőket szólítja, legyenek vígasztalói, mint régen. A visszhang ismételgeti egy-egy szavát. Utána Euridice szépségéről és jóságáról kezd énekelni, s lantját pengeti.
Apollo száll alá az egekből, szánakozva fia fájdalmán. Az égbe akarja emelni vígasztalásul, mert a földi élet fájdalmas és sivár az égihez képest. Orfeo legfőbb kérdése atyjához: az égben viszontláthatja-e Euridicét - Apollo azt feleli, hogy a csillagok közt van Euridice, s a közelében lehet odafönn. Együtt fölemelkednek.
Kórus: a pásztorok, nimfák elbúcsúznak a földi Orfeótól, s köszöntik az égit, aki megleli a boldogságát, s akire mindig emlékezni fognak.