A XVI. században élt Giambattista Giraldi Cinzio elbeszélése nyomán írta William Shakespeare a drámát, mely alapján Boito a librettót készítette - eredetileg saját maga számára, de amint megismerte Verdit, úgy érezte, nála jobb kezekben lesz a szöveg. 1879-ben bocsátotta rendelkezésére, de Verdi csak néhány év elteltével fogott neki a komponálásnak.

Verdi ebben a késői művében teljesen a szöveg és a mondanivaló szolgálatába állítja a zenét, amiért kortárs közönsége nem lelkesedett – de ez kellett legyen a fejlődés útja, eltávolodás a belcanto dallamcentrikusságától, s lerakni egy új, kifinomultabb koncepció alapjait, melyet majd Puccini fog megkoronázni néhány évtizeddel később.

A magyar ősbemutató szintén 1887-ben, december 8-án volt.

Történik Cipruson, a XV. század végén. Ciprus a Szentföld elvesztése után a XIV. századtól a Velencei Köztársaság része lett, amikor Európa és Bizánc számára is egyre nagyobb terhet jelentett az oszmán hódítás, és összefogásra volt szükség a Földközi-tengeri térségben.

Játékidő: kb 2 és ¼ óra.

Otello, Ciprus kormányzója - tenor Desdemona, a felesége - szoprán Jago, zászlós - bariton Emilia, Jago felesége - mezzoszoprán Cassio, hadnagy - tenor Roderigo, velencei nemes - tenor Lodovico, a velencei követ - basszus Montano, Otello elődje - basszus Herold - basszus

Kórus: tengerészek, katonák, velencei nemesek és hölgyek, ciprusi polgárok

Első felvonás

Kórusjelenet: vihar tombol Ciprus partjainál. A török flotta elleni csata kimenetelét fürkészi az aggódó Montano és Cassio. (A Rigoletto viharjelenetében alkalmazottakhoz hasonló effekteket hallunk.) A nép imádkozik, hogy ne érje Velencét veszteség és megmeneküljenek a hajók. Amikor Jago és Roderigo látják, hogy az árbóc kettétört, s Otello hajójának orra szétverődött egy sziklán, Jago azt kívánja, Otello vesszen oda. A hajó viszont már elég közel volt a parthoz, így ki tudják kötni. Otello partra lép, a nép ünnepli a győztes hadvezért, s hogy a török hajókat elnyelte a viharos tenger.

Jago jelenete rövid kettőssel: a nép távoztával és a vihar elültével Jago és Roderigo kettesben maradnak. Roderigo megosztja Jagóval, hogy vízbe akarja ölni magát szerelmi bánatában. Otello feleségébe, Desdemonába szerelmes, akit sosem kaphat meg. Jago felajánlja segítségét: szerinte az asszony igenis megszerezhető, hűsége megtörhető. Elmondja, hogy azért is segít ebben szívesen, mert gyűlöli Otellót, aki nem részesítette érdemei szerinti elismerésben, s mai napig csak zászlós, míg a színen átvonuló Cassio már kapitány, akit szintén gyűlöl emiatt. (Jago eleve nem egy jámbor keresztény ember, de csapdaállító hajlama a méltatlan mellőzés miatt lendületet kap. Nem tudjuk milyen ember lenne, ha Otello magas rangú, megbecsült, közeli tisztje lenne. Akkor talán neki segítene piszkos eszközökkel mégelőbbre jutni. Persze fölmerül, miért is nincs még előléptetve - talán nem véletlenül.)

Kórusjelenet: a nép örömtüzeket gyújt, körülállják a máglyákat, és a szerelemről énekelnek.

Jelenet és Bordal: Jago borral kínálja Cassiót, aki nem akar inni, mert egy kevés is megárt neki. Jago azt javasolja, igyanak Otello és Desdemona boldogságára. Meghagyja Roderigónak, hogy figyeljen oda Cassióra, mert az egy nőcsábász, aki célba érhet előtte ha józan – tehát itassa le. A bordal végére Cassio reflexei közel nullára hanyatlanak, s Jago elégedett. Azt javasolja Roderigónak, hogy kössön bele Cassióba és provokáljon párbajt. (Jago ebben a bordalban a'-kat énekel, holott ez a Verdi-bariton szerep az egyik legmélyebb.)

Párbaj-jelenet: Montano jön, és Cassiót keresi, akinek már az őrség élén a bástyákon lenne a helye. Jago mellékesen odaveti Montanónak, hogy Cassio rendszeresen így fejezi be a napját. Roderigo nevetni kezd Cassión, aki kardot ránt rá, majd a békítésükre közbelépő Montanóba is beleköt. Vele kezd vívni, amikor is Jago elküldi Roderigót, hogy lármázza föl a várost, és terjessze a botrány hírét. Montano megsebesül.

Otello jelenete: megjelenik Otello, aki elkeseredetten én dühösen veszi tudomásul, hogy ilyen véres viszály támadt a városban a tengeri győzelem után. A hűségesnek hitt Jagóval mesélteti el, hogy kerekedett párbaj, de az ártatlan képpel csak azt adja elő, hogy az egész a semmiből pattant ki. Otello megfosztja Cassiót hadnagyi rangjától, Jagót pedig elküldi, hogy csitítsa el a népet. A lármára Desdemona is fölébred, s kijön a kormányzói palotából.

Szerelmi kettős: a rend helyreállta után Otello és Desdemona kettesben maradnak. Otellónak menedék az asszony, aki annakidején olyan empátiával osztozott a hadvezér hányatott sorsában. Otello népe ma is szolgasorban él Afrikában, Desdemonát eleinte a sajnálat és az együttérzés vitte közel férjéhez, az pedig ezt a nagylelkűséget csodálta benne. Otellót még most is elragadják érzelmei ha a régi háborús időkre gondol. Azt szeretné, ha az enyhet adó szerelem örökké tartana. Fellángolnak egymás iránt – a hármas szerkezetű csók-motívumot itt halljuk először –, s mivel későre jár, visszavonulnak.

Második felvonás

Tenor-bariton kettős: Otello palotájának egyik kertre nyíló teraszán a lefokozott Cassiót Jago vígasztalja. Azt javasolja neki, hogy Desdemona közbenjárását kéne kérnie, hogy visszaszerezze kapitányi rangját. Tudvalévő, hogy Otello hallgat feleségére, és az ő kérésének eleget tenne. Mindjárt gyakorlati tanácsot is ad: megmutatja hol az a kerti út, ahol Desdemona naponta Jago feleségével, Emiliával szokott sétálni.

Credo: Cassio távoztával Jago már dörzsöli is a tenyerét: ördögi terve sínen van. Hitvallását halljuk, melyben azt fogalmazza meg, hogy egy kegyetlen, gonosz istenben hisz, kinek földi helytartója ő, aki sorsszerűen elvetemült marad. Minden emberi erény csak látszat, szánalmas színjáték. Az ember kiszolgáltatott, esélytelen báb, akinek fő perspektívája az entrópia, s a halál után végképp nincs semmi. Ezen a végső gondolaton ugyan elmereng, mintha neki is nehezére esne tudomásulvenni, majd amint kapcsol, hogy túlvilági lét híján számonkérés sincs, hatalmasat kacag rajta.

Int Cassiónak, hogy jön a két nő, most menjen oda. Figyeli, amint Cassio udvariasan megszólítja Desdemonát, az pedig természetes jóságánál fogva mosolyogva fordul felé. Otello is közeledik, de Jago úgy tesz, mintha nem venné észre, s mintha magában épp furcsállna valamit.

Tenor-bariton kettős: Otello kérdi Jagótól, hogy csak nem Cassiót látta az imént Desdemonától távozni - mire a zászlós manipulatíve azt válaszolja, hogy egy Otello jöttére lelécelő fickó volt az, nem Cassio. Otello utánuk néz, s láthatja, hogy bizony Cassio volt. Ennyi akár is elég lehetne a gyanúhoz, de Jago folytatja: megkérdi, Cassio és Desdemona ismerik-e egymást régebbről. Otello elmondja, hogy igen, méghozzá Cassio volt az, akivel gyakran üzent Desdemonának, amikor még csak jegyesek voltak. Jago kérdésnek álcázva csöppenti az állítás mérgét: megkérdi Otellótól, hogy megbízhatónak tartja-e Cassiót. Otello azt hiszi, Jago már tud is valamit, s faggatni kezdi. Jago úgy tesz, mintha nem akarná kormányzóját megsebezni, s inkább hallgatni szeretne. De mivel kéri Otellót, óvakodjon a féltékenységtől, az mindjárt rémeket lát, s kijelenti, hogy ha felesége megcsalja, valami szörnyűséget fog művelni válaszul. Jago csitítja Otellót, hogy bizonyíték nélkül semmiben nem lehet biztos, hisz a legnemesebb jellem gyakran nem látja a csalást. Mindenesetre figyelgesse mostantól a feleségét, aki egy szóval is elárulhatja magát.

Külső kórus: a nép Desdemonát élteti, aki angyali kedvességével és tisztaságával napsugárként hat az emberekre. Emiliával, a néptől kísérve közeledik. Jago máris figyelemre inti a kormányzót.

Kendő-jelenet: Desdemona kéri férjét, bocsásson meg a jóravaló Cassiónak, aki nagyon bánja már amit tett, s az ő közbenjárását kérte ügyében. Otello nem akar erről most hallani sem, szemlátomást feldúlt. Még a feje is fáj, fölment a vérnyomása. A hűséges feleség selyemkendőjével akarja bekötni a fejét, de Otello eldobja a kendőt. Emilia fölveszi, de Jago megfélemlíti, és kiragadja a kezéből. Emilia tudja, hogy férje gonosz és most is valamit szövöget, ami miatt ragaszkodott a kendőhöz. Kiszolgáltatottságában a maximum amit tenni tud, hogy nem engedelmeskedik, nem asszisztál férje fondorlataihoz amíg az nem használ ellene erőszakot. Imádkozni kezd, hogy ne süljön ki semmi aljasság a kendő elvételéből.

Tenor ária és kettős: a két nő távoztával Otello összeomlik. Biztosra veszi, hogy felesége félrelép Cassióval. Úgy érzi vége mindennek, egész élete hiábavaló volt. A tébláboló Jagót először el akarja zavarni, majd mégis dühödten vallatóra fogja. Azt hiszi, az konkrét bitonyítékot titkol. Meg is rángatja, hogy szóra bírja.

Álom-elbeszélés: Jago máris kitalálta, hogyan elégítse ki Otello kíváncsiságát: azt hazudja, hogy egy este megfigyelte, amint Cassio álmában beszélt. Arról motyogott, hogy Desdemona őrizze meg titkukat. (Jago szólama itt is a kis kromatikus motívumokat használja, melyek a kígyó csúszására asszociálnak.) Azt állítja, hogy a selyemkendőt is látta Cassió kezében, melyet Desdemona Otellotól kapott. Otello meg van győzve, bár nem egészen biztos benne, hogy hihet a zászlósnak. Aki eleve féltékeny, az mindig rémeket lát, s egy ügyes hazugságnak jobban hisz, mint helyes megérzéseinek. Arra már nem is emlékszik, hogy felesége pár perce még azzal a kendővel akarta lehűteni a homlokát.

Bosszú-kettős: Otello vért kíván. Jago úgy tesz, mintha mellette állna. A szekunddal följebb kúszó, moduláló szekvenciákkal mintha egymást akarnák túllicitálni, kiben nagyobb az indulat. A kormányzó azt hiszi, minden érzés meghalt benne felesége iránt. Féltérdre ereszkedve esküszik bosszút. Jago mögötte áll, térdre kényszerítette ellenségét.

Harmadik felvonás

Jelenet: a kormányzói palota fogadótermében vagyunk. Hamarosan velencei küldöttséget fogadnak. A herold jelenti Otellónak, hogy nemsokára kikötnek a hajók.

Jago azt javasolja Otellónak, hogy Desdemona jelenlétében színleljen, de kérdezzen rá, mi van azzal a bizonyos kendővel. Ő pedig majd kikérdezi Cassiót, s beszélgetésüket Otello elbújva meg is figyelheti.

Szoprán-tenor kettős: Desdemona szeretettel jön férjéhez, és ismét Cassio miatt akar vele beszélni. Otello szinte látja feleségén a hűtlenség árnyékát, ezért azt mondja, megint fáj a feje, kösse be kendővel. Desdemona mindjárt tenné is, de Otello ragaszkodik hozzá, azzal a kendővel kösse be, amit jegyajándékul adott neki. Méghozzá ha nincs az asszonynál, azonnal keresse meg, mert azt elveszíteni halálos vétek. Desdemona továbbra is reméli, hogy értelmesen tudnak beszélgetni, de Otello leragadt a kendőnél, és addig kérdezgeti egyre emeltebb hangon, hogy az hol van, míg dühében a földre löki feleségét, és a szemébe mondja, hogy hűtlennek tartja. Desdemona hiába fogadkozik, hiába kéri férjét, hogy nyugodjon meg, az egyre durvább dolgokkal vádolja. Végül úgy tesz, mintha bocsánatot akarna kérni a kifejezésért, s ekkor egyenesen a legnagyob cédának nevezi a szerencsétlen asszonyt, akit nyomban el is zavar. Itt fölmerülhet, milyen szinten éli meg a kormányzó a szerelmet: amint meginog feleségébe vetett bizalma, rajongása és hálája pusztító indulattá válik.

Tenor ária: Otello egyedül tépelődik tovább. Életét értelmetlennek érzi, hisz házassága volt minden kincse. Hányatott sorsa, ifjúkori szenvedései után katonai érdemei, kormányzói kinevezése sem jelentettek elegendő építőanyagot személyiségéhez. Házasságával, és felesége hűségével definiálja magát, ennek vélt elvesztése teljes megsemmisülést jelent számára. A gyilkosság előtt már csak annyit akar, hogy Desdemona vallja be mit tett.

Tenor-bariton jelenet: Jago a hamarosan megérkező Cassio elől egy oszlop mögé bújtatja Otellót. Cassio Desdemonát keresi, hogy megtudja tőle, Otello mit reagált a közbenjárásra. Jago egy utcalányról, Biancáról kérdezi Cassiót. Az elmondja, hogy annak a viszonynak már vége, más szoknya után fut. Otello kínlódva hallgatózik, várja a szörnyű részleteket. Cassio előhúzza ruhájából a selyemkendőt, és azt kezdi mesélni Jagónak, hogy ezt valaki becsempészte hozzá, fogalma sincs hogy került a házába. Otello megismeri a kendőt, s számára ez döntő tárgyi bizonyítékot jelent. Cassiónak tetszik a kendő, Jago azzal viccelődik, hogy Cassio egyszer még beleszeret a finom selyembe.

Jelenet kórussal: trombiták harsannak, megérkeztek a velenceiek. Otello arra kéri Jagót, estére szerezzen egy üveg mérget. A zászlós viszont azt javasolja, a hűtlen asszonyt az ágyban kell megfojtani, ahol elkövette a bűnt, Cassiót pedig bízza rá. Otello hadnagyává nevezi ki Jagót, aki ezt hálásan megköszöni. Kintről közben végig a küldöttséget fogadó nép hangjai hallatszanak.

Bevonulnak a velencei küldöttek, a ciprusi nemesek, és Otellót éltetik. Lodovico a doge levelét hozta a hős hadvezérnek, aki a tengeri csatában legyőzte a törököket. Emilia észreveszi, hogy úrnője gondterhelt. Lodovico Jagotól kérdi, miért nincs jelen Cassio, mire az azt feleli, hogy Otello épp haragszik rá. Amíg Otello a doge levelét olvassa, Desdemona hangot ad reményének, hogy férje megbocsát Cassiónak, akit mindig szeretett. Otello rászól: hallgasson, ne leplezze le magát nyilvánosan és szégyentelenül. Behívatja Cassiót.

Otello bejelenti, hogy a doge visszahívja, és helyette Cassiót nevezte ki Ciprus kormányzójának. Látja, hogy a szomorú Desdemona e hír hallatán nem vidul fel, s ebből azt a következtetést vonja le, hogy a hűtlen nő afelett bánkódik, hogy itt kell hagyja szerelmesét. Lodovico kéri Otellót, nyugtassa már meg síró feleségét, de a mór az egybegyűltek szeme láttára a földre löki az asszonyt. Szánakozva nézik a földön ülve síró kormányzónét. Roderigo, aki reménytelenül szereti Desdemonát, hirtelen úgy dönt, megöli Cassiót, hogy ezzel megakadályozza a kormányzóváltást és Otellóék elutazását. Jago helyesel neki, s további segítséget ígér neki, ha ezt megteszi.

Otello mindenkit elzavar. Látják rajta, hogy beszámíthatatlan, s jobbnak látják távozni. Desdemonát Lodovico vezeti el. A kivonulók távolodva is Otellót éltetik, aki dühöngése végén összeesik. Jago diadalmasan lép az ájult emberre, kárörvendően röhög a hős velencei oroszlánon, aki a padlón fekszik.

Negyedik felvonás

Jelenet és Fűzfa-dal: este van, Emilia Desdemona haját fésüli ki a hálószobában. Desdemona arra kéri Emiliát, hogy azt a hálóinget készítse az ágyra, amelyet a nászéjszakán is viselt, s ha meghalna, a menyasszonyi ruháját adja rá. Emilia elborzad.

Desdemona elmeséli, hogy anyjánál volt egy Barbara nevű cselédlány, akit elhagyott a szerelme, s aki ezután mindig zokogva énekelt egy dalt a fűzfáról, ami majd a sírjára borul. Ez a régi dal visszahangzik most benne, ezen a vészterhes órán. Úgy búcsúzik el Emiliától, mintha utoljára látnák egymást az életben.

Ave Maria: Desdemona letérdel és imádkozik, majd lefekszik aludni. Ez a meghitt ária az asszony búcsúja az életétől. Még mindig nincs vele tisztában, pontosan miért is haragszik rá férje, de érzi, hogy az meg fogja ölni akár már ma este.

Szoprán-tenor kettős: Otello lép be egy karddal. Még mindig küzd magával, előre bánja amire készül. (A mélyebb fekvésű, váltakozó lassú és izgatott motívum a vonósokon, az ide-oda billenő lelkiismereti mérleget festi.) Ahogy alvó feleségét nézi, felcsendül a csók-motívum – Otellóban előtörnek az emlékek, felesége iránt érzett szerelme. Desdemona felébred. Otello azért jött hogy megölje, de előbb az asszonynak be kell vallania, mit művelt Cassióval, hogy a féltékeny férj lelkiismerete tiszta legyen, okkal ölje meg az asszonyt. Desdemona mellett egyedül Cassio tanúskodhatna, de Otello szerint ő már halott. Végül Desdemona hiába könyörög az életéért, Otello fojtogatni kezdi. Desdemona eszméletét veszti.

Jelenet: Emilia zörget kétségbeesetten. Otello beengedi. Emilia azt meséli, hogy Cassio megölte Roderigót, vagyis Cassio él, és megkérdezhető mégis. Desdemona egy rövid időre még magához tér, és elhaló hangon sóhajtja, hogy ártatlanul hal meg. Emilia kérdi, ki tette ezt, de a hű feleség azt válaszolja, hogy senki... Otello elvakult bosszúvágyában erre rávágja, hogy a nő még most is hazudik, mert ő ölte meg, mivel Cassio szeretője volt - erről meg lehet kérdezni Jagót. Emilia rémülten sikoltozva fut ki: Otello megölte Desdemonát!

Jago, Lodovico és Cassio rohannak be. Emilia szembesíti férjét a gyilkossal. Jago még mindig képes azt hazudni, hogy biztos volt benne, hogy Desdemona Cassióval folytat viszonyt. Emilia elmondja, hogy azt a kendőt Jago erővel vette el tőle, és Cassio házába csempészte.

Montano lép be, és közli, hogy a haldokló Roderigo mindent elmondott. Jago elmenekül.

Tenor ária: Otello halott feleségét nézi, megrendülten bánja, amit tett. Neki sincs miért tovább élni. Magába szúrja a kardot. Utolsó erejével az ágyhoz vonszolja magát, utoljára megcsókolja a halott asszonyt. A zenekari kíséret elnyugvó akkordokkal zár. Függöny.