Az opera alapja a fiatal Antonio García Gutiérrez (1813 – 1884) drámája. Salvatore Cammarano halála miatt a librettót Leone Emanuele Bardare fejezte be.

A történet Spanyolországban játszódik az 1410-es években, amikor Urgel grófja trónkövetelő háborút indított I. Ferdinánd aragóniai király, az elhunyt Márton király unokaöccse ellen, akit megválasztottak, nem pedig örökölte a trónt. Az Aragon Királyság központjában, a Pireneusok déli lejtőinél elterülő Zaragoza város közepén, az Aliaferia palotában él a királypárti Luna gróf, a közeli Sargasto-palotában Leonora, a királynő udvarhölgye; Manrico pedig a biscayai hegyekből származik és Urgel gróf mellett harcol. Luna gróf és Manrico tehát politikai ellenfelek is, nemcsak szerelmi vetélytársak.

A dráma központi figurája Azucena a cigányasszony, aki leginkább hallgatásával szövi kuszára a szálakat, s passzívan tolja a trgédia felé a szerelmi háromszög résztvevőit. Belső erkölcse ártani, nem akaró hangja vív csatát a hagyományok által diktált vérbosszú intézményével.

Első felvonás

Nyitójelenet: Az Aliaferia palotában Luna gróf katonái virrasztanak. Ébren kell maradniuk, amíg uruk megérkezik. Luna gróf megint Leonora udvarhölgy ablaka alatt van, a Sargasto-palotánál, s féltékenységtől kínozva epekedik. Mostanában egy trubadur szokott szerenádot adni Leonorának, s Luna gróf fél, hogy Leonora viszonozza az ismeretlen férfi érzéseit. A katonák arra kérik Ferrandót, az öreg harcost, hogy mesélje el álmatlanság ellen azt a régi történetet, hogyan tűnt el a gróf öccse húsz évvel ezelőtt.

Basszus ária (Ferrando elbeszélése): Az öreg katona elmeséli, hogy annak idején, amikor Luna gróf még kisfiú volt, öccse bölcsője mellett egyszer elaludt a dajka. Amikor fölriadt, rémülten látta, hogy egy cigányasszony áll a bölcsőnél és magában beszél. A dajka sikoltására összeszaladt a vár népe, s kérdőre vonták a cigányasszonyt, mit akart a kisbabától. Az azt felelte, hogy csak a jövőjét fürkészte, de nem hittek neki. Estére a baba belázasodott és végigsírta az éjszakát. A cigányasszonyt máglyára hurcolták, s elégették. Ám volt neki egy lánya, aki elrabolta Luna gróf öccsét, s a máglya helyén elégette. Luna gróf apja élete végéig reménykedett, hogy kisebbik fia egyszer még élve előkerül, s megeskette nagyobbik fiát, hogy mindenáron kinyomozza, hova lett az öccse. Ferrando úgy gondolja, fölismerné az egykori cigánylányt, s ha egyszer a keze közé kerül, máglyára küldi őt is.

változás

Kerti jelenet: A Sargasto palota kertjében Leonora és komornája, Inez sétálnak. Inez figyelmezteti Leonorát, hogy késő van, indulniuk kell, mert a hercegné még látni kívánja ma, de Leonora maradni akar, mert arra számít, hogy megint meghallja egy ismeretlen trubadur lantjának hangját. Inez veszélyesnek érzi a szituációt, s megkérdi, hogy is ragadtatta el magát így Leonora, hogy látatlanban szerelmes egy ismeretlenbe.

Szoprán ária: elmeséli, hogy egy lovagi tornán egy fekete páncélos, címer nélküli fekete pajzsos lovag fölényesen győzött, s ő tette a fejére a győzelmi koszorút. Ezután hónapokig nem látta, majd egy éjjel szerenádot adott neki, melyben a nevét is említette.

Inez rosszat sejt, azt javasolja úrnőjének, hogy jobb volna elfelejteni a lovagot, de Leonora már átadta magát a szerelemnek és ábrándjait kergeti mindenáron, akár a halálig is. Tulajdonképpen itt dől el, hogy ha a halál bekerült a pakliba, később játszani is fog.

Jelenet és szoprán-tenor-bariton hármas: a gróf az éjszakában várakozik, Leonora ablakának fényét fürkészi, s meghallja a trubadur dalát. Elönti a féltékenység. (A takarásban szólal meg a tenorista és a hárfa is.) Leonora jelenik meg a kertben, s a homályban álló férfi felé közeledik szerelmesen. Luna gróf karjaiba fut, majd mikor fölismeri, kiderül, tévedett, mást várt. Ekkor ér oda Manrico is. A két férfi párbajozni kezd, Leonora hiába próbálja megakadályozni. Manrico végül akár le is szúrhatná Luna grófot, de nem teszi, ez majd később derül ki, hogy miért.

Második felvonás

Cigánykórus: a hegyekben, a Biscayai-öbölnél a vándorcigányok napfelkeltekor kovácsmunkába kezdenek, üllőik csengenek. Manrico katonáival nemrégiben összecsapott Luna gróf seregeivel, és súlyosan megsebesült. Azucena a cigánytáborba hozta, hogy fölápolja.

Mezzó ária (Máglya-ária): Azucena a tűzbe mereng, és feledhetetlen, tragikus emlékei gyötrik. Nem tud szabadulni a nap emlékétől, amikor anyját máglyára hurcolták és elégették a bámészkodók szitkozódásai és kárörvendése közepette. Az ária kétstrófás, pokolkeringő-szerűen 3/4-es ütemű dal, melynek dallama a központi h‘ hang körül mozog, jelképezve, hogy a cigányasszony gondolatai minduntalan erre a rémképre térnek vissza.

Egy öreg cigány szól, hogy a városban lesz munka és élelmiszer, induljanak. A cigányok elindulnak a városba dolgozni. Azucena kettesben marad Manricóval. Manrico arra kéri anyját, mondja el, mi történt azon a napon, aminek rémképeitől nem tud szabadulni.

Mezzó ária (Azucena elbeszélése): Azucena elmeséli, hogy anyját boszorkánysággal vádolták, s a hajdani Luna gróf kisebbik fiának szemmelveréséért máglyára hurcolták. Ő akkor ezt kisfiával karján nézte a tömegből, de nem tudott már anyjával beszélni, az csak a máglyán állva kiálltott neki, hogy álljon bosszút érte. Anyja szörnyű halála után megkereste a bosszúállás lehetőségét: elrabolta a kisebbik grófkisfiút, tüzet rakott és rá akarta vetni a gyermeket. Ekkor a csecsemősírás felébresztette anyai érzéseit, elméje elborult, majd mikor magához tért, a gróf fiát látta maga mellett sírni, saját gyermeke pedig addigra elégett a tűzben. (Azucena tragédiája, hogy eleget akart tenni anyja kérésének, vérbosszút akart állni, ami ugyanakkor ellenkezett saját természetével, ösztöneivel, és emiatt ignorálja a történteket. Egyedül ő tudja, mi történt valójában, s hogy a bosszú még nem teljesedett be, de a végrehajtása, az utólagos korrigálás végképp nem összeegyeztethető szeretetével, amit nevelt fia iránt érez.)

Mezzó-tenor duett: Manrico rákérdez: Nem vagyok a fiad?! Ki vagyok akkor?! Azucena visszazökken a jelenbe és azt mondja, az imént csak félrebeszélt, Manrico természetesen a fia, hiszen igyekezett mindig jó anyja lenni, legutóbb a csatamezőn a tömegsírba temetés elől kereste meg a félholt fiát, aki mostanra fölgyógyult. Meg is kérdi, miért nem szúrta le Luna grófot, amikor a párbaj során lehetősége volt rá? Manrico azt feleli, hogy akkor egy hangot hallott, ami megállította, s érezte, nem ölheti meg ellenfelét. (Ez a testvéri szeretet intuíciója volt, mostanra már talán összeállt a kép: Luna gróf elveszett öccse Manrico.) Azucena megígérteti Manricóval, hogy legközelebb hasonló szituáció esetén feltétlenül ölje meg Luna grófot. (Valójában azt szeretné, hogy a bosszú teljesedjen be, de ne Manricónak kelljen meghalnia, hanem a testvérének.)

Hírnök érkezik, levelet hoz. Manrico felolvassa. Az áll benne, hogy Urgel hercege bevette Castellor várát, s Manricóra bízza a vár védelmét a továbbiakban. Választ is vár. Továbbá Leonora amint meghallotta szerelme téves halálhírét, eldöntötte, hogy kolostorba vonul.

Manrico indul, nyergeltet. Anyja visszatartaná, mert félti, de hiába.

Harmadik felvonás

Jelenet: Luna gróf Castellor vára közelében, a zárdánál várakozik embereivel. El akarja rabolni Leonorát, aki most készül bevonulni a kolostorba. Ferrando ugyan figyelmezteti, hogy túl merész ez a vállalkozás, de gazdája már nem bán semmit, vetélytársát halottnak hiszi, s az oltárt, mint konkurenciát szintén ki akarja iktatni.

Bariton ária: egy lassú és egy gyors részből álló, nagy ívekből építkező, mutatós és nehéz baritonáriában mondja el Luna gróf, mennyire epekedik szive hölgyéért, és hogy most alkalmasnak érzi a percet, amikor végre elrabolhatja. Egy érző szívű, romantikus és elszánt férfit ismerhetünk meg itt, nem pedig egy véreskezű, érzéketlen embert. Közben az óvatos Ferrando vezetésével a katonák elrejtőznek a ligetben.

Jelenet kórussal: a takarásban felhangzik az apácák kórusa. Leonora a sírdogáló Ineztől és más társnőitől búcsúzkodik. Lemondott a földi boldogságról, a kolostorban akarja megvárni a halált, ami majd egyesíti kedvesével. A gróf előront rejtekéből, hogy elrabolja az udvarhölgyet, de ekkorra Manrico is ideért. Leonora nem akar hinni a szemének, hogy élve látja viszont szerelmét. Egy szépszövetű nagyegyüttes kedvéért megáll a cselekmény egy percre. Megérkezik Ruiz további katonákkal, akik összecsapnak a gróf embereivel. Luna gróf bárbajozni szeretne Manricóval, mert már semmitől nem riad vissza, de Ferrando gyorsan lebeszéli, s a kavarodásban végül Manrico viszi magával Leonorát.

változás

Kórusjelenet: a grófi katonák Castellor vára mellett táboroznak, s jókedvűen készülnek az ostromra. Ferrando lelkesíti őket, s biztosak benne, hogy be fogják venni a várat.

Mezzó-bariton-basszus hármas: Luna gróf keserűen töpreng magában, hogy szerelme most vetélytársával van kettesben. A másnap hajnali ostromban reménykedik. Ferrando jön hozzá, s jelentést tesz neki, hogy elfogtak egy cigányasszonyt, aki valószínűleg a várbeliek kémje. Hamar a gróf elé vezetik a katonák. Addig kérdezgetik, míg kiderül, hogy ő az, aki húsz évvel ezelőtt elrabolta és megölte Luna gróf öccsét, ráadásul ő Manrico anyja. Megbilincselik, és elvezetik, hogy másnap majd máglyán elégessék végre.

változás

Rövid jelenet: Dobszó hallatszik kintről, mikor Manrico Leonorával időzik Castellor várának egyik termében. Hajnalban kezdődik az ostrom, Manrico el is küldi Ruizt, nézzen szét a sáncon, minden rendben van-e.

Tenor (f-moll) ária: Manrico szerelmi vallomása a halál árnyékában. Még ma össze akar házasodni Leonórával, hogy ha holnap meghalna, az égben folytathassák házasságukat. A kápolna harangjai megkondulnak.

Jelenet és Stretta: ebbe az idillbe ront be Ruiz, és jelenti Manricónak, hogy a gróf emberei elfogták Azucenát, s máglyát készítenek neki. Manrico megrendülten és elszántan indul megmenteni anyját, akár az élete árán is. (Ebben a híres strettában igen kényes magasságokat kell a tenoristának énekelnie, ezért ha nem elég stabil a c"-je, az ária B-dúrba transzponálható - de ebből semmit nem fogunk érzékelni ha nincs abszolúthallásunk.)

Negyedik felvonás

Bevezető jelenet: az ostrom megtörtént, Castellort nem tudta Manrico katonáival tartani, s börtönbe kerültek. Ruiz éjszaka Luna gróf kastélyának börtönéhez kíséri Leonorát, aki lát még esélyt, hogy megmentse szerelmét.

Szoprán ária: Leonora aggdalommal és reménnyel telve gondol kedvesére. A börtönbe bejutni készül, s magánál tart egy adag mérget. A páratlan lüktetésű dallam eleinte bizakodó, majd egyre magasabbra emelkedik, és szívszaggatóan fájdalmassá válik.

Miserere-jelenet: ismét harangszó hallatszik, de ez már a lélekharang. A falak mögött a kivégzendőként imádkoznak. Leonora ezt hallva egyre kevésbé bánja a halált. Manrico éneke is hallatszik az egyik ablakból, Leonorától és az élettől búcsúzik.

Szoprán-bariton duett: Luna gróf jelenik meg, s azon gondolkodik, hová tűnt Castellor várából Leonora. Manrico és Azucena a börtönben van, s mivel a grófnak pallosjoga van, ki is végeztethetné őket. Leonora előlép. Kegyelemért könyörög Manrico számára. A gróf hajthatatlan, majd Leonora hangnemet vált: hajlandó megfizetni szerelme szabadságának árát, feleségül megy a grófhoz. Meg is esküsznek egymásnak, hogy állják a szavukat, Luna gróf kinyittatja a börtönt, Leonora pedig megígéri neki, hogy Manrico szabadulása után az övé lesz - de csak holtan. Ez utóbbi félmondatot természetesen a gróf számára nem hallhatóan mondja.

változás

Mezzó-tenor duett: a várbörtön egyik cellájában Manrico látja, hogy anyja sem tud aludni. Azucena érzi, hogy a halál már megjelölte, akár a reggelt sem éri meg. Megint rátörnek szörnyű emlékei anyja kivégzéséről. Manrico nyugtatgatja, kéri, hogy felejtsen el mindent ami fájó emlék, és próbáljon elaludni. Azucena végül megnyugszik, a biscayai hegyek közti otthonba való visszatérésről ábrándozik, majd elalszik. Ekkor jelenik meg Leonora.

Szoprán-tenor duett: Leonora sürgeti szerelmét, hogy induljon, kiszabadult, de az nem érti miért kell a lánynak ugyanakkor ittmaradnia. Manrico rájön, hogy Leonora valószínűleg megfizette a szabadság árát a grófnak, s ezt megvetéssel nyugtázza. Leonora nem akarja elmondani, hogy szó sincs ilyesmiről, de azt sem akarja elárulni, miért kell Manricónak annyira sietnie, s hogy ő hamarosan meghal, mert így tervezte. Manrico végül addig kéreti magát, míg azzal szembesül, hogy Leonora rosszul lesz. Ő sem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan hat a méreg, de mostmár elmondja, hogy azért csinálta, hogy senki ne birtokolja élve miután kedvese kiszabadult.

Zárójelenet: Luna gróf a cella közelébe ér, s dühödten veszi tudomásul, hogy szerelme becsapta s haldoklik. Amikor Leonora meghal, kiadja a parancsot az őröknek, hogy vigyék Manricót a vérpadra, fejezzék le. Azucena ekkor ébred föl, fiát keresi. A gróf egy ablakon át mutatja neki, hogy Manricót épp most fejezik le. A cigányasszony ekkor szemébe vágja az igazságot, hogy megölte az öccsét. Luna gróf fájdalmasan magába roskad, Azucena pedig anyjához szólva kiáltja, hogy íme, halála meg van bosszulva. Függöny.