A libretto alapja Friedrich Schiller drámája, mely 1787-ben jelent meg.

Verdi a zenét először francia szövegre írta, s az opera első verziójának bemutatója Párizsban volt 1867-ben. Ezt követte az olasz nyelvű, zeneileg változatlan 1872-es nápolyi bemutató. Az opera eddig ötfelvonásos volt, majd Verdi négyfelvonásosra rövidítette, s így mutatták be 1884. január 10-én Milánóban, majd ismét ötfelvonásos változat került a közönség elé 1886-ban Modenában. Zeneileg az első felvonáson érződik francia hatás.

Játszódik az 1560-as években, az első felvonás Franciaországban, a többi a spanyol királyi udvarban. A szereplők valódi történelmi személyek. II. Fülöp király tette meg fővárossá Madridot, s építtette az Escorial palotát, ahol a spanyol uralkodók laktak. Első feleségétől született fia Don Carlos, aki mindössze 18 évvel volt fiatalabb apjánál, s 23 évesen halt meg, tehát az operában Fülöp király nincs még 40 éves – noha ennél jóval öregebbre szokták kreálni a figurát. Fülöp harmadik felesége volt Valois Erzsébet, aki Carlos-szal egyidős volt.  21 és 22, évesen szülte felnőttkort megérő gyermekeit, majd 23 évesen halott gyermeket szült, s maga is belehalt a szülésbe.
Doña Ana de Mendoza y de la Cerda, Eboli és Pastrana hercegnője, Melito grófnője 5 évvel volt Erzsébetnél és Carlosnál idősebb. 12 évesen adták feleségül Don Rui Gomes da Silva herceg királyi miniszterhez. 18 és 33 éves kora közt 9 gyermeke született. Korának legendás szépsége volt, melyen az sem változtatott, hogy fél szemét egy párbajban elvesztette (!)

Játékidő: maximum 3 és fél óra, ha a teljes verziót játsszák, de inkább rövidített változatra számítsunk. Szokás, hogy az első felvonás teljes egészében kimarad.

Első felvonás

Kórusjelenet: a többi felvonás cselekménye előtt két évvel, télen a fontainebleau-i erdőben vagyunk. A favágók a háború elhúzódásán, s a tél keménységén keseregnek. Alig van mit enni, nincs biztonság. A királyi udvar vadászainak trombitája hallatszik. Erzsébet, a királylány jelenik meg kíséretével, köztük Tebaldo nevű apródjával. A szegény erdei nép körülveszi, egy özvegyasszonyt mutatnak neki, akinek két fia a háborúban esett el. Erzsébet alamizsnát osztogat, majd egy aranyláncot is ad az özvegynek. A királylány megnyugtatja a népet, hogy hamarosan minden jóra fordul és ismét nyugalom lesz, mert a francia királyhoz spanyol hírnök jött, és a békekötés ajánlatát hozta.

Tenor ária: Carlos a fák között bújt meg, majd Erzsébet, a vadászok és a favágók távoztával előlép. Apja ellenében jött el Spanyolországból, s boldog, hogy láthatta Erzsébetet, jegyesét, akibe most, első pillantásra beleszeretett.

Jelenet: Erzsébet apródjáva, Tebaldóval megy az erdőben, amikor Carlosba futnak, s az apród kérdőre vonja, ki ő. Azt hiszik, ő Lerma gróf, spanyol követ, Erzsébet pedig úgy mutatkozik be, mint Don Carlos jegyese.

Carlos tüzet rak, Erzsébet pedig elmondja neki, hogy Spanyolországba fog férjhez menni hamarosan. Carlos egy portrés nyitható medált ad a királylánynak, aki azt megnézve rájön, hogy jegyesével ül most a tűznél. Carlos letérdel és szerelmet vall.

Lerma gróf és d'Aremberg grófné jönnek, spanyol királyi követekként kíséretükkel. Kiderül, hogy hogy Erzsébetnek nem Carloshoz, hanem Fülöphöz kell feleségül mennie. A szerelmesek nem tehetnek ez ellen semmit, a két ország békekötését ezzel a házassággal pecsételik meg az uralkodók. A körülállók ünneplik a békét és az új királynét. Carlos magába roskad.

Második felvonás

Temetkezés-jelenet: II. Fülöp spanyol király apja, V. Károly a San Yuste kolostor kápolnájában áll egy üres koporsó mögött koronával, palásttal, karddal. Búcsút vesz a világtól, meghal a világ számára, hogy szerzetesként éljen tovább. A szerzetesek elveszik tőle a koronát, a palástot és a kardot. Csuhát adnak a visszavonult királyra, a koporsót pedig a királyi kriptába viszik.

Kápolna-jelenet: Carlos a kápolnába jön. Nem tudja Erzsébetet elfelejteni, szenved. Azért jött ide, hogy megnyugvást találjon, mert úgy érzi, beleőrül szerelme elvesztésébe. A takarásból az öreg V. Károly szól hozzá, aki ha nem is neki mondja, hogy csak az lel békét, aki mindenről le tud mondani – Carlos úgy érzi, hozzá szól.

Tenor-bariton kettős: Rodrigo Posa márki jön, gyerekkori barátja. Carlos elsírja neki, hogy szerelmes apja feleségébe, vagyis a mostohaanyjába (akivel egyidős, s eredetileg egymás jegyesei voltak). Rodrigo azt javasolja, Carlos kérje apját, hogy küldje Flandriába az ottani szabadságharcot vezetni. Ez bölcs és magasztos elfoglaltság lenne szerelmi bánat ellen.

Harangszó hallatszik, hamarosan jön a királyi pár is a kápolnába.

Carlos és Rodrigo megesküsznek a feszületre, hogy a szabadságnak szentelik magukat és minden erejüket. Tercmenetes duettjük az ún. Szabadság-kettős. A király feleségével és kíséretével átvonul a színen, Carlosnak rettentő fájdalom Erzsébetet így látni.

változás

Kerti jelenet kórussal: a királyi palota kertjében udvarhölgyek élvezik a rekkenő hőség esti enyhülését. Eboli hercegnő kérdi a többieket, volna-e kedvük még elénekelni a dalt a szerelmes szultánról. Tebaldo hozza mandolint.

Fátyol-rege: a cordobai Mohamed szultánról szól, aki egy balzsamos estén édeni kertjében meglátott egy elfátyolozott arcú szépséget. Új feleségévé akarta tenni, majd amikor az levette fátylát, kiderült hogy felesége volt az. A kétstrófás dalt Eboli énekli, Tebaldo kíséri a mandolinon.

Jelenet bariton áriával: hiába a vidám dal, Erzsébet szomorú, mert régi, elveszett boldogságot idéz számára. Posa márki jön a hölgyekhez, egy levelet hozott a francia királynétól, melyet Erzsébetnek ad, de mellé még egy kis borítékot is a kezébe csúsztat. Erzsébet anyja levelét olvassa, majd lopva a másikat is megnézi: Carlos írta. Közben Posa márki Ebolival évődik, szépségét és szellemességét dicséri.

Miután Erzsébet elolvasta a leveleket, Rodrigóhoz fordul, van-e valami óhaja. Az kérni szeretne egy pártfogoltja számára: Carlos érdekében kéne a királynénak közbenjárnia, hogy tettvágya megfelelő mederbe kerülhessen. Erzsébet elküldi Tebaldót Carlosért.

Eboli pedig azt hiszi, Carlos belé szerelmes.

Szoprán-tenor kettős: Carlos járul a királyné elé, a többiek távoznak. Az infáns azt kéri Erzsébettől, kérje meg Fülöpöt, hogy küldje Flandriába. Mindkettejüknek kínos a beszélgetés, mert szeretik egymást, de köti őket az udvari etikett, a házasság szentsége, a látszatfönntartás. Erzsébet megígéri, hogy elintézi a flandriai kiküldetést. Carlos azt kéri búcsúzóul, szerelme adjon egy egyértelmű jelet, hogy nem fogja elfelejteni, s még mindig szereti. Erzsébet kimondja, hogy legjobb lenne ha együtt élhetnék le az életüket, mire Carlos elragadtatja magát, s azt mondja, engedni kéne a vágyaiknak. Erzsébet ezt lefordítja a gyakorlat nyelvére, s azt kérdi, Carlos vajon megöli apját, hogy mostohaanyját elvehesse, vagy hogy gondolta. Az infáns elrohan.

Jelenet: Fülöp lép be kíséretével, s rögtön látja, hogy a királyné egyedül van, ami az udvarnál tilos, legalább egy udvarhölgy mindig vele kell legyen. A mai ügyeletes d'Aremberg grófné, akit a király mindjárt az ország elhagyására kényszerít mulasztása miatt. Erzsébet vígasztalja gyerekkori barátnőjét, akinek Franciaországba kell már holnap visszamennie, s együttérzéséről biztosítja, mert őt is gyötri a honvágy. Fülöp szerint következetesnek kell lennie, ezért könyörtelenkedik.

Bariton-basszus duett: Fülöp és Posa márki kivételével a többiek távoznak. A király úgy érzi, adósa a lovagnak szolgálataiért, ezért megkérdi, mivel viszonozhatná. Rodrigo a flandriai áldatlan állapotokról kezd mesélni, s hogy megoldás kéne, mely békét hoz, s az ottani népnek szabadságot. Fülöp centralizált hatalma és bonyolult államgépezete nem bír a flandriai iparilag fejlettebb, városiasodott területekkel, főleg a reformáció ottani elterjedése miatt. A király szerint vérontás nélkül nincs rend, főleg, ha a katolicizmust akarja védeni a reformációval szemben. Flandriában is erőszakkal akar békét teremteni, hogy olyan nyugalom legyen, mint Spanyolországban. Posa erre nyíltan kimondja, hogy országukban csak a sírok békéje van. (Ezen a ponton hangsúlyos mélyréz motívumot kap a szövegbeli borzalom.) Kéri Fülöpöt, ne kegyetlen zsarnokként akarja megjegyeztetni magát az utókor számára, hanem enyhítsen a nép rettegésben tartásán, és engedje szabadon gondolkodni és szabad hitben élni az embereket. Fülöp ezt oly vakmerő kérésnek tartja, s oly kivitelezhetetlennek, hogy azzal zárja rövidre a dolgot: mint király nem is hallotta, s mint ember nem adja tovább, ami most elhangzott. Inti Rodrigót, hogy óvakodjon az inkvizíciótól.

Fülöp megparancsolja a lovagnak, hogy mostantól a segítségére kell lennie: kísérje figyelemmel Erzsébetet, mert úgy tűnik, van közte és Carlos közt valami. Szabadon bemehet a királynéhoz bármikor. És mégegyszer figyelmezteti: a főinkvizítortól óvakodjon.

Harmadik felvonás

Kórusjelenet: a palotakertben vagyunk ismét, éjszaka. A kórus a takarásban énekel, álarcos mulatságot tartanak, jól érzik magukat, a fülledt éjszaka örömeit élvezi az udvari nép.

Mezzó-tenor kettős: Carlos jön levelet olvasva: randevúra hívta "E" aláírással egy női kéz, a királyné kertjében, a forrás melletti babérligetbe. Az infáns boldog, hogy szerelmével találkozhat. Igen ám, de az álarcban közeledő Eboli hercegnő írta a levelet, nem Erzsébet. Amikor egymás közelébe érnek, s a hercegnő leveszi álarcát, akkor derül ki Carlos számára, hogy kínos félreértés történt. Eboli figyelmezteti Carlost, hogy Rodrigo a vesztére tör, de ő majd megmenti a csapdától, mert szereti. Carlos ezután kénytelen megmondani, hogy részéről félreértésről van szó, s ebből Eboli számára már egyértelmű, hogy az infáns a királynét szereti. Posa márki közeledik, s olyan indulattal fordul Eboli felé, hogy Carlos már látja is az összefüggést. Kéri barátját, ne bántsa ezt a nőt.

Hármas: Eboli Rodrigónál próbálkozik dühében: elmondja, hogy kiderült, kit szeret az infáns őhelyette, s ezért bosszút akar állni. Rodrigo ezt azzal hárítja, hogy Carlos barátja. Erre a sértett Eboli Posa márkival akar összefogni, hogy a férfi, mint a király bizalmasa, s a megbántott nő együtt a markukban tarthatják Carlost.

Carlos kéri az ég oltalmát az ártatlan Erzsébetre, nehogy baja essen amiatt, hogy hűtlennek vélik. Posa inti Ebolit, meg fog bűnhődni, ha ártatlant akar bajba keverni. Eboli pedig Posa unszolására elmondja, hogy azért haragudott meg Carlosra, mert az viszonyt folytat a királynéval, s nem őt szereti, holott ő ebbe a hitbe ringatta magát jó ideje. Rodrigo ezen úgy felindul, hogy tőrt ránt, s Ebolira támad vele. Carlos megpróbálja lefogni, de Posa félretolja – majd mégis úgy dönt, ad még egy esélyt a bosszúszomjas hercegnőnek.

Eboli megfenyegeti Carlost, hogy az őrületbe fogja kergetni Erzsébettel együtt. Carlos el van keseredve, hogy a látszat áldozataivá válhatnak a királynéval. Posa biztosítja barátját, hogy mellette áll, s biztos ártatlanságában. Eboli elrohan.

Rövid tenor-bariton kettős: Posa kéri Carlost, ha van nála bizalmas levél, adja most át neki. Az infáns először meginog, és arra hivatkozik, hogy barátja túl közel került a királyhoz, de Rodrigo megnyugtatja, továbbra bízhat benne. A szabadság-motívummal zárul a duett.

változás

Kórusjelenet: a királyi palota galériáján vagyunk, a nemesek és az udvarhölgyek a királyt éltetik, aki rendületlenül védelmezi a hitet az inkvizíció által. Hisznek a máglyatűz megtisztító erejében, mely segít az eretnekeknek az üdvözülésben. A szerzetesek is ezt vallják, szerintük is a kivégzéskor bűnbánattal fognak meghalni, és a mennybe jutnak az elítéltek. A nép is a királyt élteti, az Egyház hű védelmezőjét, s a bűnösök megtérését. (II. Fülöp a legkatolikusabb királynak nevezte magát, s a népet rettegésben tartó inkvizíció által igyekezett fönntartani  országa rendjét. A földrajzilag szétszórt, különböző kultúrákat felölelő birodalom szellemi hátországa a katolicizmus volt, mely nélkül a szabad gondolkodás önállósító ereje miatt szétesett volna a mesterségesen egyben tartott királyság.)

Küldöttség-jelenet: a királyi herold köszönti az uralkodót a templom előtt. A király és királyné kíséretében ott van Posa márki, Eboli hercegnő, Tebaldo is.

Don Carlos vezetésével a király elé járul a flandriai küldöttség. Fülöp nagylelkűségét kérik, hogy számolja fel a rabigát, melyet nem tud elviselni a népük, s engedje őket szabadon gondolkodni. A király reakciója az agresszív hárítás, mindjár el is akarja fogatni a követeket, akiket eretnekeknek tart. A királyné, s a nemesek is irgalomra intenék Fülöpöt, de az hajthatatlan, s a szerzetesek is támogatják kegyetlen meggyőződésében.

Carlos arra kéri apját, bízza rá Flandria kormányzását. A király hallani sem akar erről, hisz akkor az ottaniak fellázadnának, a birodalom elvesztené a területet, s esetleg Spanyolországot is veszélyeztetné. Carlos apja ellenében akarja megvédeni Flandriát, s hevességében kardot ránt. Senki nem moccan, hogy lefegyverezze. Fülöp is kardot ránt, majd Rodrigo lép Carloshoz és elkéri tőle a kardját. Carlos megadóan átadja neki – a szabadság-motívumot halljuk –, belátja, hogy a kisbetűs erővel nem lehet a szabadságért harcolni. Posa átadja a kardot Fülöpnek, az pedig mától hercegi rangra emeli. Carlos börtönbe kerül.

változás

Autodafé-jelenet: ismét az előző kép elején elhangzott kórust halljuk, a nép az autodafét ünnepli. A megfélemlített tömeg összekeveri a hittel és a hitre törekvéssel az eretneküldözést. A király kíséretével egy lelátóra vonul. Fellobbannak a máglyák. Az égből szózat hallatszik: a hitükért megöltek lelkei a mennybe mennek.

Negyedik felvonás

Basszus ária: Fülöp egy asztalnál ül este óta. Körülötte papírok, és gyertyák. Már hajnalodik, de egész éjjel nem tudott aludni. Azon tépelődik, hogy felesége sosem szerette. Arra vágyik, bárcsak az emberi szívekbe láthatna, mint Isten. De jobb is, ha nem alszik, mert ha az uralkodó elalszik, fölébrednek az árulók, akik hatalmára és a királyné hűségére törnek. Majd a sírban fogja kialudni magát, a királyi kriptában. (Ebben az áriában van legrészletesebben megrajzolva Fülöp karaktere szövegileg és zeneileg is. A könyörtelennek tűnő uralkodó is érző ember a maga személyes problémáival, melyek nyomasztják, valamint a birodalom feletti felelősség is iszonyatos teher számára.)

Basszus duett: Lerma gróf a főinkvzitort jelenti be. Mivel az vak, két szerzetes vezeti be. Fülöp azért kérette ide, hogy a tanácsát kérje. Száműzni vagy kivégeztetni akarja fiát, de fél, hogy visszaszáll rá, ha egy keresztény ember vérét ontja. A főinkvizitor szerint Isten is feláldozta üdvösségünkért a Fiát, s egy lázadó élete csepp a tengerben a birodalom érdekében. A vér szava sem szent a hit ellenében. (A főinkvizítor kategórikus, kegyetlen, fanatikus ember. Gyakorlatilag visszaél teológiai tudásával, s azt a hatalom érdekében veti be.)

Amint Fülöpnek nincs több kérdése, a főinkvizítor megélénkül, s indulatosan követeli Posa márki halálát, mint eretnekét, aki az udvarban alattomosan rombol. Ráadásul, a király ha ilyen kígyót melenget a keblén, mint bizalmast, maga is eretnekszámba kerülhet. Fülöp rászól a főpapra, hogy vegyen vissza. Az nyíltan kiteríti a lapjait: két királyt emelt Spanyolország trónjára, ez az életműve, ezt nem ronthatja el Fülöp akkor sem, ha a reformáció tanai már el is kezdték magukat befészkelni a fejébe. Ha nem király lenne, már holnap elítélné s kivégeztetné. Haraggal válnak el egymástól, bár Fülöp jóban akar maradni a főinkvizítorral. Az távozni készül, a király még nyújtani szeretne neki valamit engesztelésképpen, de az csak alázatot vár tőle. Azzal a tudattal megy ki a teremből, hogy a király fölött áll, a király élete fölött, a király lelkiismerete fölött, s ez mindig is így lesz. Miután becsukódott mögötte az ajtó, Fülöp belátja, hogy a trón mindig kénytelen meghajolni az oltár előtt.

Szoprán-basszus kettős: Erzsébet jön be férjéhez, és segítségét kéri, mert mostanában annyira körülfonták az udvarban az ármánykodók, hogy még egy személyes holmijait tartalmazó ládikáját is ellopták. Fülöpnél ottvan a ládika, s ahogy a király kinyitja, az a medál esik ki belőle, melyen Carlos képe van. Kérdőre vonja feleségét, hogyhogy nem szégyelli magát, hogy ezt a képet tartogatja. Erzsébet bátran megmondja, hogy mielőtt Fülöphöz ment, Carlos jegyese volt. A király értésére adja, hogy ha megcsalja, magával rántja a szégyenbe, melyet vérrel lesz kénytelen lemosni. Erzsébet szánja a királyt, mire az feldühödik ezen, hogy sajnálhatja őt felesége ezért, s elvetemült némbernek nevezve megrángatja. Erzsébet elájul, Fülöp segítségért kiabál.

Négyes: Eboli és Posa jönnek be, leültetik a királynét. Posa kérdi Fülöptől, hogy nem tud magán uralkodni, ha a világ harmadán uralkodik. Erzsébet magához tér, elveszettnek és hontalannak érzi magát. Eboli megbánta amit tett, sajnálja ártatlanul szenvedő királynéját. Fülöp rájött, hogy Erzsébet ártatlan. Posa kész meghalni a hazáért.

Szoprán-mezzó duett: Eboli a királyné elé térdel és bocsánatáért esedezik. Bavallja, hogy ő lopta el a ládikát, és ő terjesztette el, hogy Erzsébet viszonyt folytat Carlosszal. Erzsébet kéri, hogy álljon fel, de Eboli ennél is durvább dologgal folytatja: valójában neki van viszonya Fülöppel, mert az elcsábította. Erzsébet választás elé állítja: száműzetésbe megy, vagy zárdába.

Mezzó ária: Eboli dühöngve átkozza legendás szépségét, mely csak olyan vágyakat ébreszt, melyek miatt kárhozat vár rá. A zárdában majd tovább fogja marcangolni magát az önváddal, oda sem tud önmaga elől menekülni. Hirtelen eszébe jut Carlos, akit holnap lefejeznek. Egy nap van még cselekvésre, ha nép megmentené, nem kéne meghalnia. Eboli elrohan, hogy megmenthesse Carlost. (Ez az ária az operairodalom egyik legnehezebb – ha nem a legnehezebb – mezzó áriája a sok magas hang és magas fekvés miatt. Előfordul, hogy Eboli szerepét ezért drámai szoprán énekli.)

változás

Börtön-jelenet bariton áriával: Carlos a börtönben ül teljes reményvesztettségben. Rodrigo jön be hozzá. Örömhírt hozott neki: hamarosan kiszabadul, de most búcsúzniuk kell, mert Posa meg fog halni. Azt mondta Fülöpnek, hogy ő lázított Flandriában, Carlos pedig ártatlan. Még hamis bizonyítékokat is produkált maga ellen. Barátja lelkére köti, menjen el Flandriába ha kikerült innét, és vigye el az ottaniaknak a szabadságot. Lövés dördül, Rodrigo elesik. Mielőtt meghal, elmondja Carlosnak, hogy a San Yuste kolostorban Erzsébet várja, menjen oda hozzá. Ahogy ereje kezdi elhagyni, a szabadság látomása tűnik föl előtte, s azzal búcsúzik Carlostól, hogy menjen küzdeni a népért.

Börtön-jelenet folytatás: Fülöp jelenik meg kíséretével. Egyértelmű, hogy ő intézte a gyilkosságot. Vissza akarja adni fiának a kardját, de az nem fogadja el, azt mondja a királynak, hogy többé nem a fia. Kintről vészharang és kiabálás hallatszik. Lerma gróf jelenti, hogy lázadás tört ki, a nép betört a palotába és Carlost akarják látni.

Fülöp kiadja a parancsot: nyissák ki a kapukat, hadd ömöljön be a nép. A tömeggel bejön Eboli, gyorsan Carlos fülébe súgja, hogy pucoljon innét, s egy tőrt is ad neki. Megjelenik a főinkvizitor, aki rászól a népekre, hogy térdeljenek le a királyuk előtt, s esdekeljenek bocsánatért. A nép az inkvizíciótól való félelmében letérdel és Fülöp irgalmáért esedezik.

Ötödik felvonás

Szoprán ária: a San Yuste kolostorban Erzsébet mikor Carlost várja, s megszólítja a visszavonult Károlyt, imádkozzon érte. Fölidézi az első találkozást a fontenebleau-i erdőben, amikor minden olyan szép volt szerelmük miatt... ez mind szertefoszlott, s tehetetlenül szenvednek mindketten.

Szoprán-tenor duett: megérkezik Carlos. Erzsébet elmondja neki, hogy érte imádkozott, hogy tudja majd teljesíteni a küldetését Flandriában. Carlos úgy gondolja, nem megy sehová, mert most össze fog omlani, hogy többé nem látják egymást. Erzsébet viszont bíztatja, hogy szedje össze magát, hamár a legjobb  barátja meghalt azért, hogy Carlos elmehessen Flandriába. Szavaival erőt önt kedvesébe, mert az kezdi magát jobban érezni a gondolattól, hogy ő lehet a flandriaiak megmentője. Közös sorsuk csak az égben folytatódhat. (A valóságban így is lett, Erzsébet két hónappal élte túl Carlost, akinél két hónappal volt idősebb. Fülöp harminc évvel élte túl mindkettejüket(!)

Zárójelenet: Fülöp jön a főinkvizítorral, s embereikkel. Megragadja a végszót, felesége és fia csak a halálban találkozhatnak, s most uralkodóként két áldozatot kíván. A főinkvizítorhoz fordul, hogy az Egyház támogatja-e ebben – természetesen Isten nevében ítélkezni fognak, s már szólítja is az őröket. Carlos úgy akar a dolgok elébe állni, hogy le akarja szúrni magát. V. Károly lép elő, s így szól:  az ember amíg él, szenved, s akkor lel csak békét, ha már a sírban van  – általános döbbenet közepette unokáját magával viszi. Függöny.