Ifj. Alexandre Dumas 1848-ban adta ki La dame aux camélias (A kaméliás hölgy) című regényét, melynek főszereplőjét, Marguérite Gautiert az 1847-ben elhunyt Marie Duplessis-ről (eredetileg Alphonsine Plessis) mintázta. Dumas közel egy évig folytatott viszonyt Marie-val húsz éves korukban. Saját regényéből színdarabot is írt, ennek a Vaudeville Théâtre beli prömierjét látta Verdi Párizsban. 1852 végén a zeneszerző megkérte Piavét, készítsen a darab alapján librettót, mert operát akar írni belőle. A bemutató bukást hozott, mert a közönség számára szokatlan volt a kortárs környezetbe helyezett cselekmény, s az énekesek is hagytak kívánnivalót maguk után. A következő évben a szintén velencei Teatro Gallóban már az 1700-as évekbe helyezték a darabot, s Verdi néhány számot korrigált. A Traviata ezután a világ operaházainak egyik legjátszottabb műve lett.

Magyarországon 1857. november 10-én mutatták be először a Nemzeti Színházban.

Marie Duplessis valóban mindig egy szál kaméliával vagy kaméliacsokorral a kezében jelent meg a párizsi szalonokban, bálokon. A 'Traviata' szó jelentése: 'útról letért'. Verdi operájában Violetta Valery néven szerepel.

• Első felvonás •

Nyitány: a zene finom és végtelenül fájdalmas dallammal indul a hegedűkön, mely aláereszkedés után táncos osztinátó felett úszó keserédes témává szélesedik. Egy virágokkal teleszórt koporsó hangulatára asszociálunk – ezért is találkozhatunk olyan rendezéssel, ahol a nyitány alatt egy koporsót látunk a színpadon.

Nyitójelenet: Violetta otthonában vagyunk éjfél után. Flora Bervoix, a barátnője érkezik meg egy társasággal – kártyázásból jönnek, azért késtek ennyit. Gaston bemutatja Violettának Alfredót, aki régóta nagy hódolója. Asztalhoz ülnek, pezsgőt bontanak. Violetta egy luxusprostituált, aki jómódban él, arisztokrata urak teszik ki vendégkörét. A pillanatnakélésre van berendezkedve, a mindennapos bálokra, fogadásokra, iszogatásokra, mulatozásokra. Valójában őszinte szerelemre lenne szüksége, de úgy érzi, teljesen esélytelen ez után sóvárogni az ő szakmájában. Csak magát sebezné meg vele, ha valakibe beleszeretne. Tüdőbeteg, s huszas évei elején már a halál árnyéka vetül rá, ezért aztán könnyebb számára belemenekülni az éjszakai életbe, mint életének értelmén és perspektíváján egy percet is gondolkodni. A vendégek pohárköszöntőt akarnak, úgy alalkul, Alfredo kell verset mondjon.

Pezsgő-duett: Alfredo versszaka arról szól, hogy a múlékony ifjúság minden percét ki kell használni, a mámort érdemes kergetni, hogy ne kelljen az élet nehezebb oldalával szembenézni. Violetta versszaka ennél súlyosabb: az állandó élvezethajszolás alternatívája a sír csöndje, tehát nincs más hátra, mint élvezni amit lehet s amíg lehet.

Rosszullét-jelenet: a szomszédos szobából zene hallatszik, Violetta javasolja, hogy menjenek át táncolni, de kétszer megszédül. Végül ahogy áttessékeli a vendégeit a másik szobába, becsukja mögöttük az ajtót, hogy egyedül lehessen. Egy pamlagra rogy le. Észreveszi, hogy Alfredo is vele maradt.

Szoprán-tenor kettős: Violetta beszélgetést kezd, mintha a rosszullét semmiség lett volna. Alfredo szerint nem lenne szabad ilyen egészségi állapotban két végén égetni a gyertyát, és ennyit bulizni. Ha vele élne, ő vigyázna rá, mert szereti. Violetta először menekülőre fogja, mondván, hogy életvitele nem engedi meg a komoly érzelmeket, melyekkel leginkább csak megsebezné magát, majd mikor Alfredo őszintén elmondja neki, hogy egy éve imádja, közel kerülnek egymáshoz.

Gaston ekkor zavarja meg őket. Violetta kéri Alfredót, ne beszéljen most többet szerelemről, majd ad neki egy kaméliát, mondván, hogy ha a szirmai lehullanak, hozza neki vissza. Ez már holnap lesz, Alfredo boldog, hogy holnap újra találkozhatnak, s még párszor elmondja Violettának, mennyire szereti.

Kórusjelenet: a vendégek kiáramlanak a szomszéd szobából. Hajnalodik, hazamennek. Megköszönik a háziasszonynak a szórakoztató estét.

Szoprán ária: Violetta egyedül marad. Elgondolkodik Alfredón, s a visszatarthatatlan érzéseken, melyeket kiváltott belőle a fiatalember. Felmerül benne, hátha létezik a boldogság számára is, és Alfredo az a férfi aki mellett ez megvalósulhat. Amint elképzeli, milyen lehet egy boldog szerelmi kapcsolatban élni, már reflexszerűen el is próbálja hessegetni a gondolatot. Megpróbálja meggyőzni magát arról, hogy jobb a megszokott életvitele. Nem mer szembenézni vele, hogy a különböző férfiak karjaiban is a szeretve-lenni-érzés illúzióját kergeti. A monogám kapcsolat kockázata, hogy megunják, míg az alkalmi kapcsolatokben intenzíven érezheti estéről estére, hogy a mindenkori ügyfele neki szenteli minden figyelmét.

A takarásból felhangzik Alfredo éneke, ugyanaz a dallam, mint mikor szerelmet vallott. Violetta mélyen megrendül tőle, de folytatja önámítását, tovább énekel arról, hogy az éjszakában élve repül keresztül az életen.

• Második felvonás •

Tenor ária: Alfredo egy Párizshoz közeli nyaralóban, ahol Violettával él három hónapja, elmereng boldogságán. Violetta felhagyott korábbi életmódjával, s most kettesben élnek tökéletes szerelemben.

Rövid kettős tenor áriával: Annina ér haza, Violetta házvezetőnője. Alfredo kérdi, hol járt, mire az nehezen kikottyantja, hogy Párizsban volt intézkedni, mert a megélhetéshez szükségessé vált, hogy Violetta eladja a lovait és a hintóját. Alfredo szerint van megoldás, ő is bemegy Párizsba, és hoz pénzt. Rettenetesen szégyelli magát.

Jelenet: Violetta és Annina lépnek a szobába, miután Alfredo távozott. Violetta kérdi Anninát, hová ment Alfredo – a válasz, Párizsba, s estére megjön. Giuseppe, az inas egy levelet hoz be úrnőjének. Flora írt, bálba hívja, de Violetta nem megy. Egy üzletembert vár ma, szól is Giuseppének, hogy ha megérkezik, küldje be. Egy férfi máris az előszobában van, Giuseppe beküldi.

Szoprán-bariton duett: Alfredo apja, Giorgio Germont lép a szobába, s mindjárt a dolgok közepébe vágva szemére hányja Violettának, hogy megszédítette a fiát, s az a családi vagyont kezdi Violettára íratni. Violetta azt feleli erre, hogy az ő vagyonát élik fel, ő nem is engedné, hogy Alfredo birtokot írasson rá. Giorgio megenyhül, látja, hogy félvilági múltja ellenére nemeslelkű nővel áll szemben. Ezért aztán tovább merészkedik, s áldozathozatalt kér Violettától, aki máris a legrosszabbra számít. Sejtette, hogy így lesz, mert túl boldog volt, s ennek vége kell legyen, amilyen az ő szerencséje.

Germont elmondja, hogy van egy lánya is, aki épp férjhez menne, de leendő apósa el akar állni a házasságtól, ha Alfredo Violettával él. Germont arra kéri Violettát, hagyja el Alfredót, hogy a lánya férjhezmehessen. Violetta hiába próbálja elmagyarázni neki, hogy Alfredo az egyetlen ember számára, aki szereti, akire számíthat, s mivel halálos beteg, az élete utolsó hónapjaiban fokozottan szüksége lenne rá. Az öreg viszont nem érti, hogy Violetta nem túloz, s a szokásos lebeszélő-sablonokkal próbálkozik: előbb-utóbb úgyis eljönne az unalom, amikor már nem lesznek egymás számára érdekesek.

Violetta elfogadja a sorstól, hogy nem lehet boldog, s le kell mondania a szerelemről, hogy Alfredo húga boldog lehessen. Sírni kezd, Giorgio együttérzően sajnálja, de áltatja magát, hogy Violetta ki fogja ezt heverni, s jósága mindent megold. A részletek megbeszélése következik: Germont azt javasolja, Violetta mondja azt Alfredónak, hogy mást szeret. Az ötlet rossz, Alfredo ezt nem hinné el. Violetta úgy dönt, jobb, ha meghal, mert így biztosak lehetnek benne, hogy élete végéig szerette Alfredót. Giorgio erről lebeszéli, s azzal bíztatja, hogy fiatal még, boldog lehet, s idővel meg lesz áldozatának jutalma. Violetta persze tudja, hogy meg vannak számolva a hónapjai. Kéri az öreget, hogy ölelje magához lányaként, hogy bátorságot merítsen a cselekvéshez. Figyelmezteti, hogy fiát nagyon meg fogja viselni a szakítás, ezért apjaként álljon mellette és tartsa benne a lelket. Aztán kintről behallatszik, hogy valaki jött – Violetta elküldi Giorgiót, s röviden de belassultan búcsúznak egymástól.

Jelenet: Violetta leül az íróasztalhoz, és Duphol bárónak ír. A levelet Anninának adja, hogy küldje el. Az meglepődik, Violetta pedig titoktartásra inti. Alfredo fut be, kérdi kedvesétől milyen levelet ír. Ez már a neki szóló búcsúlevél lett volna, úgyhogy Violetta azt mondja, majd később mutatja meg neki. Alfredo viszont rosszkedvű, mert apja írt neki, hogy ma meglátogatja, s szigorú hangú levélben jelezte érkezését. Violetta azt javasolja, jobb ha Alfredo négyszemközt beszél az apjával, s addig ő kint lesz a kertben. Ahogy elköszön, végső búcsút vesz, de Alfredo ezt ekkor még nem is sejti, hogy szerelme miért sírta el magát.

Giuseppe jön be a szobába, s közli Alfredóval, hogy az úrnőt várta egy hintó kint, s Párizsnak vette az irányt. Annina pedig még korábban távozott. Sem Giuseppe, sem Alfredo nem érti, miről lehet szó. Egy küldönc érkezik, levelet hozott Alfredónak, aki mindjárt olvasni kezdi Violetta levelét. Villámcsapásként éri, hogy kedvese visszament Duphol báróhoz, épp összeomlana, amikor megérkezik apja, Giorgio.

Bariton ária: Germont fölidézi fiának a gyermekkora színhelyét, a vidéki tájat, a vidéki élet romantikáját, majd lelkiismeretfurdalást ültet bele, mikor azt mondja, milyen fájdalmas neki, hogy nélkülöznie kell szeretett fiát, akit elnyelt a főváros.

Tenor-bariton duett: Alfredo majd' fölrobban a méregtől, ráadásul megtalálja Flora báli meghívóját az íróasztalon. Giorgio azt akarja, hogy fia most rögtön jöjjön vele haza, ígéri, hogy nem fog neki semmit fölhánytorgatni, a lényeg, hogy legyen együtt a család és örülnek hazatértének. Alfredo viszont elhatározza, hogy elmegy arra a bálra, s bosszút áll. Apja csak úgy tudná megállítani, ha mindent elmondana neki, hogy ő kérte Violettát, hogy hagyja el Alfredót, de ezt most nem teheti meg, mert akkor nem vihetné haza a fiát. Germont nem tud szorult helyzetében jó döntést hozni, de fia után ered.

változás

Jelenet: Flora kis maszkos jelenetet ajánl a bálozók figyelmébe, melyet Gaston rendezett. Közben D'Obigny márki, és dr. Grenvil már kezdik is a pletykát, miszerint Violetta elhagyta Alfredót Duphol báróért, és ma ide már a báróval jön.

Kórusjelenet: a nők cigánylány jelmezekben jönnek be, s arról énekelnek, hogy jósolni fognak a vendégeknek. Flora tenyerében azt látják, hogy sok vetélytársa van még, D'Obigny márkinak pedig, hogy hűtlenkedő. Flora komolyan veszi a játékot, a márki nem. Aztán a férfiak jönnek be matador jelmezekben. A biscayai Piquillóról énekelnek, aki szerelme kedvéért öt bikát ölt meg egy nap alatt az arénában.

Kártya-jelenet: a jelmezes játék után kártyaasztalokhoz ülnek a vendégek. Alfredo is megérkezik. Csodálkoznak rajta, hogy Violetta nélkül jött, majd Violetta is megérkezik Duphol báróval. Amikor meglátja, hogy Alfredo is itt van, megrémül. Alfredo a kártyaasztalnál folymatosan nyer, s azt hangoztatja, hogy azzal fog ma távozni, akivel mostanáig élt, de elhagyta. Duphol báró ezt személyes provokációnak veszi, s leül ő is kártyázni nagypénzekben. Egy idő után Flora megjegyzi, hogy a báró már egy nyaraló árával jön Alfredónak, majd invitálja a vendégeket a vacsoraasztalhoz a másik szobába.

Megalázás-jelenet: Violetta visszajött a kártyaszobába, s idehívatta Alfredót, hogy megkérje, menjen innét még mielőtt valami baja esik. Az viszont nem akar félni semmitől, sőt, párbajozni akar a báróval, s nem hiszi el, hogy Violetta őt félti, nem Duphol bárót. Aztán meg akarja esketni, hogy jó, rendben, elmegy most, de akkor a lány is vele megy. Violetta kénytelenségből azt hazudja, hogy Duphol miatt nem mehet el. Alfredo erre dühbe gurul, átkiabál a másik szobába, behívja a többieket. Látványosan előadja, hogy nem akar adósa maradni Violettának, amiért az fölélte vagyona nagy részét az együttélésük miatt, s a lábai elé veti a rengeteg pénzt, amit az imént nyert.

A vendégek megbortánkoznak, hogy tehet egy férfi ilyet egy nővel. Távozásra szólítják fel. Az időközben ideért Giorgio Germont is tanúja az esetnek, szégyenkezve látja, mivé lett régi jó fia. Alfredo elszégyelli magát, már bánja amit haragjában tett. Apja most mégjobban sajnálja a szegény Violettát, aki szenvedése ellenére nem árulja el, kettejük alkuját. Duphol báró párbajozni akar Alfredóval.

• Harmadik felvonás •

Reggel-jelenet: a nyitányból ismerős tragikus témát halljuk a hegedűkön bevezetésként. A lehanyatló kisszekund-szekvenciák mintha a lány sírós-nehéz lélegzetvételét festenék. Violetta felébredvén egy korty vizet kér Anninától. A zsalukat is kinyittatja vele, mert fényre vágyik. Hamarosan itt lesz Grenvil doktor is. Violetta nagy nehezen fölkel az ágyból és egy fotelbe ül. Grenvil doktor lép be, állapota felől érdeklődik. Violetta jól aludt, tegnap pap is járt nála, s lelke nyugodt, noha a teste szenved. Az orvos azt mondja, hogy hamarosan meggyógyul, de ez nyilvánvaló hazugság. Kifelé menet Anninának megsúgja, hogy úrnőjének órái vannak csak hátra.

Kintről lárma és zene szűrődik be. Farsang napja van. Violetta elküldi Anninát, hogy megmaradt pénzük felét ossza szét a szegények közt.

Szoprán ária: Violetta Giorgio levelét veszi elő, s olvassa: Alfredo a párbajban megsebesítette a bárót, s most külföldön van...  elmondott neki mindent, s meg fogják együtt látogatni... de már késő, Violetta érzi, hogy mindennek vége. Jeltelen sírba kerül, Alfredo nem lehet ott a temetésén, nem lesz aki könnyet ejtsen érte. Egyetlen perspektívája, hogy Isten megbocsát neki, s kegyelmébe fogadja.

Szoprán-tenor kettős: Annina jelenti be Alfredót, s kéri Violettát, ne izgassa föl magát, nehogy rosszabbul legyen. A szerelmespár határtalanul örül egymásnak. Megbeszélik, hogy Párizstól távol fognak együtt élni. Violetta mindjárt templomba akar menni, hogy hálát adjanak a találkozásért, de visszahanyatlik az ágyra. Többször megkísérel fölkelni, de mindannyiszor megszédül, elerőtlenedik.

Violetta szól Anninának, hogy menjen rögtön az orvosért, mert élni akar. Ugyanakkor tudja, hogy nem fog meggyógyulni, és sajnálja Alfredót, aki el kell most veszítse, mikor épp csak visszakapta.

Zárójelenet: Annina az orvossal és Giorgio Germont-nal érkezik meg. Germont most fogta föl igazán, hogy olyan embertől kérte az áldozatot, akitől nem kellett volna, mert jóvátehetetlenül el lettek rabolva így élete utolsó hónapjai, melyeket boldogan tölthetett volna. Violetta egy arcképes medált ad Alfredónak, hogy tartsa meg, s ha egyszer megnősül, mutassa meg feleségének, hogy a medálon annak képe van, aki imádkozik értük a mennyben.

Körbeállják, sírnak, majd Violetta hirtelen azt veszi észre, hogy jobban van. "Különös..." (È strano...) kezdi a darab során harmadszor így a mondatot – gyermekien csodálkozott rá az élete fordulataira, s most is utoljára – de elmúltak a fájdalmai, s újra életerőt érez magában. Fölélénkül egy pillanatra, majd holtan hanyatlik le. Grenvil megállapítja, hogy vége. Megrendülten állják körül a halottat. Függöny.

Alphonsine (Marie Du)Plessis végül nemhogy nem került jeltelen sírba, hanem Párizsban, a Montmartre temetőben lett eltemetve, s azóta is mindig van a sírján friss virág. Ha a valóságban is olyan nagylelkű, megbocsátó és szeretetteli volt, mint amilyennek Verdi operájából ismerhetjük, megállapíthatjuk, hogy példamutató keresztény ember volt lelki életét tekintve - 'erkölcstelen' életmódja mellett.