Beethoven 1770 decemberében, feltehetőleg 16-án született Bonnban, 17-én keresztelték. A hét testvérből csak három fiú maradt életben, közülük Ludwig a legidősebb. Édesanyja szelíd, vissza­húzódó asszony volt, Beethoven „legjobb barátja” (saját szavaival). Atyja fokozatosan az alkohol hatása alá került, de hogy szadisztikus kegyetlenséggel bánt volna a gyermek Beetho­vennel, romantikus túlzás. Fia zenei tehetségét hamar felismerte, csodagyerekként koncerteztette (első hangversenye: 1778. március 26). Ilyenkor fia éveinek számából le-letagadott, a bevételt növelendő. (Beethoven még jóval később is néhány évvel fiatalabbnak képzelte magát a való­ságos koránál.)

Első publikált művét, a Dreßler-változatokat 1782-ben adták ki. Beethoven atyja maga is muzsikus lévén eleinte maga próbálkozott fia zenei nevelésével, amit aztán nemsokára jobbnak látott Johann Gottlob Neefére bízni. Ez szerencsés döntésnek bizo­nyult, a korai, színvonalas zenei képzés is hozzájárult, hogy Beethoven már nagyon fiatalon számos jelentős művet komponált (t.k. a „Választófejedelmi” szonáták, két nagy kantáta, fúvós oktett). Neefe ajánlására 1784 júniusában Beethovent udvari orgonássá nevezik ki a felvilágosult szel­lemű kölni választófejedelem, Miksa Ferenc szolgálatában. Ekkor köt életre szóló barátságot Karl Amendával, Ferdinand Ries-szel és Stephan von Breuninggal.

1787-ben Bécsben felkeresi Mozartot. Az utat azonban váratlan hamarsággal meg kell szakíta­nia, hírt kap édesanyja halálos betegségéről. 1792-ig a Bonni Operaházban hegedűsként játszik. 1792 novemberében költözik Bécsbe. Egy hónapra rá atyja is meghal. A választófejedelem anyagi támogatásával Haydnnál folytat tanulmányokat. Mind a tisztelet, mind a bizalmatlanság kölcsönös közöttük egymás iránt. 1794 januárjában Haydn visszatér Londonba, ekkortól Beetho­ven Salieritől és Albrechtsbergertől vesz leckéket. Az év májusában Carl öccse is Bécsbe érkezik, aki sokáig titkárként és szervezőként segédkezik Beethoven mellett. Megkom­ponálja első opusát, a három zongoratriót. 1795. március 29-én adja első bécsi koncertjét. Ab­ban az évben másik öccse, Johann is Bécsbe érkezik. Beleszeret Willmann Magdalénába, aki visszautasítja közeledését. Az 1796-os év során Beethoven számos városban ad koncertet. A századfordulóig hátralevő években Beethoven több zongoraszonátát és számos kamarazenei művet ír, valamint az első két zongoraversenyét. Ebben az időszakban írt legfőbb művei az op. 10 Nr. 3-as D-dúr, illetve az op.13-as Pathétique-szonáta.

1800-ban mutatják be első szim­fóniáját. Az 1801-es évre esik többek között az op. 26-28-ig terjedő zongoraszonáták kompo­nálása. 1802 februárjára elkészül a „napfényes” II. szimfónia, és ugyanebben az évben Heiligenstadtban számot vet hallása immár tragikus méreteket öltő megromlásával. Ennek írá­sos dokumentuma az ún. Heiligenstadti Végrendelet. 1803 elején mutatja be a c-moll zongora­versenyt, és ezt követően komponálja élete addigi legfőbb művét, az Eroica-szimfóniát, mely­nek esetleges ajánlásáról Napóleon számára sok különböző, kevéssé megbízható mendemonda született, mint ahogy arról is, hogy Napóleon császárrá koronázásának hírére tépte volna szét a Bo­naparte nevet feltüntető címlapot. Ugyanebben az évben kapja meg Érardtól új, korszerű zongo­ráját. 1804-ben, egy, Schikaneder általa elégtelennek minősített szövegkönyvének megzenésí­tését abbahagyva, megkomponálja a Waldstein-szonátát, és belekezd egyetlen, akkori nevén a Leonóra címet viselő operája komponálásába, melyet sok akadály leküzdése után 1805 novem­berében mutatnak be a Theater-an-der-Wienben. Oppersdorf báró felkérésére 1806-ban meg­komponálja a szimfóniái közt különleges hangzásvilágú negyediket.  Decemberben mutatják be a Hegedűversenyt. 1806 és 1809 közé tehető máig tisztázatlan természetű barátsága Brunswick Terézzel. Megélhetése egyre nehezebbé válván Beethoven baráti ösztönzésre 1807-ben meg­pályázza az állandó udvari komponista-állást, de még csak választ sem kap. A megbántott Beethoven még az elköltözést is fontolóra veszi Bécsből: 1808-ban Jerome Bonaparte akkori wesztfáliai királytól kappellmeisteri felkérést kap Kasselbe, és csak három nemesi barátjának (Rudolf főherceg, Lobkowitz és Kinsky hercegek) közbelépése távolította el szándékától: je­lentős anyagi támogatás mellett kötelezték el magukat. Ez a támogatás azonban meglehetősen akadozott, sőt, Kinsky herceg halálos lovasbalesete után az ő (legjelentősebb) részesedésének folyósítását az utódok megtagadták.

1808-ban monstruózus koncert keretében mutatják be az V. és VI. szimfóniát, a G-dúr zongoraversenyt és a Karfantáziát, részleteket a C-dúr miséből és az "Ah! Perfido..." kezdetű nagyszabású recitativót és áriát. 1809-től kezdődően néhány éven át Beethoven számos népies dalt dolgoz fel angol felkérésre. 1809-ben írja legderűsebb hangú Fisz-dúr zongoraszonátáját. Rudolf főhercegnek zongoraleckéket ad. 1810-ben beleszeret Therese Malfattiba, házassági terveket kovácsol, ám mindhiába: újabb csalódás éri. (A híres ”Für Elise” bagatell feltehetőleg neki szól, Beethoven saját kezű ajánlása jószerével olvasha­tatlan.) Ebben az évben írja meg zongoraművészete és érett korszaka egyik legismertebb reme­két, a Les Adieux-szonátát. 1811-ben írja a monumentális Esz-dúr zongoraversenyt, és a zongo­rás kamarazene meghaladhatatlan remekét, a Főhercegi triót. 1812-ben írja a „Halhatatlan ked­veshez” szóló misszilis levelét, melyet hagyatékában a Heiligenstadti Végrendelet mellett ta­láltak. Címzettje máig ismeretlen.

Bettina Brentano közvetítésével személyesen is megismer­kedik Goethével: a kölcsönös nagyrabecsülés sem tudja emberileg közelebb hozni egymáshoz a két eltérő karaktert. Októberben, minden hivatalos eszközt bevetve, megpróbál gátat gördíteni Johann öccse házassága elé, sikertelenül. (Beethoven családi érzéseit a legmélyebb felelősség­tudat jellemezte, lett légyen szó akár öccseiről, akár unokaöccséről, Karlról.) 1813-ban, miután Wellington Vittoriánál legyőzte Napóleont, Beethoven megírta a saját idejében egyik legnép­szerűbb művét, a Csataszimfóniát, melynek ősbemutatója decemberben volt a korszakos re­mekműével, a VII. szimfóniával együtt. A jótékony célú bemutatón a bécsi zenei élet színe-java előadóként is részt vett. 1814-ben mutatják be a VIII. szimfóniát, ekkor újítja fel a Fideliót is, és ekkor komponálja a fanyar hangú „Quartetto seriosót”.

1815-ben meghal öccse, Carl, és el­húzódó jogi procedúrát követően Beethovent jelölik ki fia gyámjául. 1816-ban az ősztől sokat és súlyosan betegeskedő Beethoven egy „új kor” nyitányául megírja az op. 101-es A-dúr zongo­raszonátát és a Távoli kedveshez-dalciklust. 1817-ben kapja meg a kitűnő hangzású Broadwood-zongoráját, és az évben komponálja a rövid lélegzetű, ám nagy műgoddal írt Kvintettfúgáját. Az 1818-as, számára szomorú évben kényszerül beszélgetőfüzetek alkalmazá­sára, és unokaöccsével súlyos konfliktusai támadnak. Ez év tavaszára fejezi be Hammerklavier-szonátáját. 1819 nagy részét a Missa solemnis komponálására fordítja; az év végén tanítványá­nak-patrónusának-barátjának, Rudolf főhercegnek kiadják 40 zongoraváltozatát egy Beetho­ven-témára. 1820-ban kezdi utolsó három zongoraszonátáját (a c-mollt csak 1822 januárjára fejezi be), valamint számos kisebb jelentőségű és lélegzetű művet (kánonok, népdalvariációk). Ez év márciusában Rudolf főherceg Olmütz bíboros-hercegérseke lesz.

1821 januárjában sú­lyos reumatikus láz tartja vissza minden kompozíciós munkától. 1822 elejére, miután újabb sárgaságon, valamint komoly gyomorbántalmakon esett át, lényegében befejezi a Missa solemnist. Ez évben komponálja legnagyobb szabású variációsorozatát, a Diabelli-változatokat. 1823-ban lényegében a IX. szimfónia komponálására összpontosít. 1824-re fejezi be, és abban az évben, a zongorára írt bagatelljei legérettebb sorozata után hozzákezd kései korának nagy vonósnégyeseihez. Óriási közönségsikerrel, de anyagi veszteséggel kétszer is előadják a IX. szimfóniát, ősbemutatóján a Missa Solemnis részleteivel. 1825-öt vonósnégyesek komponálá­sával tölti, egyik súlyosabb betegségéből való felgyógyulásának gyümölcse a Heiliger Dankgesang az a-moll vonósnégyesből. A teljességgel új hangot megütő Esz-dúr kvartett kö­zönségsikert arat. 1826-ban Beethoven egy felkérésre arra is időt szakít, hogy a B-dúr kvartett eredeti finaléját, a Nagy Fúgát négy kézre írja át. Unokaöccse, Karl sikertelen öngyilkosságot követ el. December 4-én vagy 5-én Beethoven megírja élete utolsó befejezett művét, az Alb­recht von Haller szövegére írt kánont (”Wir irren allesamt, nur jeder irret anders”). 10-én újabb sárgaságba esik. 1827. március 26-án éri a halál.

Gyökér Solt