A XIX. század végén, mikor Giuseppe Verdi már visszavonult, Wagner hatása pedig erősödött, az olasz zenei élet némileg kiüresedett, s nyitottá vált az olyan újításokra, melyek az olasz zenei hagyományokból táplálkoznak.

Pietro Mascagni édesapja pékműhelyet tartott fenn, melyet első fiának, Francescónak adott át, Pietrót pedig a jogi pályát előkészítő iskolarendszerbe küldte. Néhány évvel ezután meghalt édesanyja. Egy évvel később, 1874-ben a magas tandíjak miatt a San Benedetto-templom zeneiskolájába, a Schola Cantorumba került, ahol zeneelméletet és éneket kezdett tanulni. Antonio Biaginitől, a helyi templom orgonistájától tanult zongorázni. Később, tizenévesen az Istituto Musicale Livornesében (Istituto Luigi Cherubini) Alfredo Soffredininél tanult, aki magánórákat is adott a tehetséges fiúnak, és a későbbiekben is pártfogolta. Ő ismertette meg az olasz zene nagy alkotásaival, többek közt Verdi operáival. Első művét 1878 júliusában írta Duolo eterno! (Örök bánat) címmel. Fiatalkorának legjelentősebb műve a c-moll szimfónia volt zenekarra és zongorára. Ezt 1879 decemberében, születésnapjának előestéjén mutatták be az intézetben. Fiatalkorában elsősorban egyházi zenét írt, mivel inkább erre volt kereslet. 1880-ban, egy sor egyházi mű után, megírta második, F-dúr szimfóniáját. Ezen a művén érezhetőek Mozart és Haydn zenéjének klasszikus elemei, de Schubert és Mendelssohn hatása is felfedezhető benne. Mascagni első szimfóniái a korai romantikus zeneszerzők klasszikus formáit követték. Soffredini beajánlotta Amilcare Ponchiellihez, a milánói konzervatórium tanárához, akinél maga is tanult. Milánói tanulmányait de Larderel gróf finanszírozta. A konzervatóriumban ismerte meg Giacomo Puccinit, aki egy ideig szobatársa is volt. A köztük kialakult szoros barátság a későbbiekben nagy rivalizálást eredményezett. Mivel a konzervatórium nem váltotta be az ifjú Mascagni nagy reményeit, egy cremonai operettkarmesteri állás miatt végül félbehagyta tanulmányait.

1889-ben feleségül vette Argenide Marcellina Carbognanit, két fiuk született. Cerignolában telepedtek le, ahol a polgármester újraindította a zeneiskolát és a városi zenekart, hogy Mascagnira bízhassa a vezetésüket. Elsőszülött fia, Domenico meghalt tífuszban, az ő emlékére írta a Requiemjét. Második fiát is Domenicónak keresztelték. Harmadik fia Edoardo.

A Sonzogno kiadóház operapályázatára írta Parasztbecsület című egyfelvonásosát. Óriási sikert aratott vele, a bemutató után hatvanszor tapsolták vissza. Ezután belevetette magát az operák komponálásába, bár nem volt zökkenőmentes a munka bipoláris depressziója és rosszakaróinak gáncsoskodása miatt.

Pesaróban lendítette föl a zeneoktatást zeneiskola-igazgatóként és karmesterként. Bár az intézmény színvonalát folyamatosan fejlesztette, támadások érték amiatt, hogy közben saját karrierjével is törődik, s gyakran elutazik a városból, majd végül el is bocsátották az állásból.

1902-ben Aubrey Mittenthal amerikai impresszárió amerikai turnéra hívta, mely anyagi csőddel zárult mivel a közönség csak a Parasztbecsületre volt kíváncsi. San Franciscóban töltött ezután két viszonylag sikeres hónapot.

Olaszországba visszatérve 1902 őszén a római Nemzeti Zeneiskola igazgatói és zeneszerzéstanári állását, majd 1909 nyarán a Teatro Costanzi igazgatását is elvállalta. 1910-ben öthónapos amerikai turné, majd 1911-ben egy sikeres dél-amerikai turné következett - hála az amerikaihoz képest jóval műértőbb közönségnek.

Az első világháború alatt és után írt filmzenét és operettet is, közben Anna Lolliba lett szerelmes, de feleségét nem hagyta el miatta. Pénzügyileg nehéz helyzetbe került, mert szeretőjét, felnőtt gyerekeit, és azok családját is eltartotta. Mussolini hatalomra jutása után sokan olaszellenesnek bélyegezték, mert nem a fasizmust támogatta. Emiatt Bécsbe költözött egy évre, és közép-kelet-európai fővárosokban is fellépett. 1929-ben beválasztották az Olasz Királyi Akadémia tagjai közé.

Élete utolsó éveiben testi- és mentális egészsége tovább romlott, csak ülve tudott vezényelni. Kiheverhetetlen csapásként érte, hogy legidősebb fia meghalt a második világháborúban. Fertőzéses hörghurutban halt meg, temetésén közel kétszázezren vettek részt.

Operái bemutatásuk sorrendjében:

• Parasztbecsület (Cavalleria rusticana) - 1890. V. 17. Róma, Teatro Costanzi
• Fritz barátunk (L'amico Fritz) - 1891. X. 31. Róma, Teatro Costanzi
• A Rantzau fivérek (I Rantzau) - 1892. IX. 10. Firenze, Teatro della Pergola
• William Ratcliff (Guglielmo Ratcliff) - 1895. II. 16. Milano, Teatro alla Scala
• Silvano - 1895. III. 25. Milano, Teatro alla Scala
• Zanetto - 1896. III. 2. Pesaro, Liceo Musicale Rossini
• Iris - 1898. XI. 22. Róma, Teatro Costanzi
• Az álarcosok (Le Maschere) - 1901. I. 17. Milano, Teatro alla Scala
  Genova, Teatro Carlo Felice
  Torino, Teatro Regio
  Róma, Teatro Costanzi
  Velence, Teatro La Fenice
  Verona, Teatro Filarmonico
• A barátnő (Amica) - 1905. III. 16. Monte Carlo, Opéra de Monte Carlo
• Isabeau - 1911. VI. 2. Buenos Aires, Teatro Colón
• Parisina - 1913. XII. 15. Milano, Teatro alla Scala
• Lodoletta - 1917. IV. 30. Róma, Teatro Costanzi
• A kis Marat (Il piccolo Marat) - 1921. V. 2. Róma, Teatro Costanzi
• Pinotta - 1932. III. 23. San Remo, Teatro del Casino
• Néró (Nerone) - 1935. I. 16. Milano, Teatro alla Scala